Látogatóim száma

  • Rozványi Dávid

Álmokat fojtó eső - Szatmárnémeti



Álmokat fojtó eső esik Szatmárnémetin,

szemüvegem lassan bepárásodik.

Megtörlöm,

rám Petőfi szobra néz.

Egykor álmodott egy magyar és szabad hazát,

most fémarca ifjonti daccal kérdezi:

ezért haltam Segesvárnál hősi halált?




A főtéren díszes épület,

érezni rajta az egykori magyar,

monarchikus álmokat kergető,

majdnem birodalmi pompát.

Most rajta a felirat: Hotel Dacia.




És távolabb a prefektúra palotája,

magasodik a város fölé,

mit egykor saját emlékének

egy földi istenség emelt.

Álma, hogy örökké fennmarad hírneve,

mint a Kárpátok Géniuszáé,

`89-ben vérbe és golyózáporba fúlt.





Egy mozi,

"Cinema 3D" hirdetik büszkén

világító betűk,

mert az új álom,

a globalizmus és fogyasztás,

magát épp öröknek hirdeti

- vajon meddig?



Sétálok tovább,

eső marja arcomat,

a cigaretta íze számban lassan megkeseredik.

Az utca neve Stefan Celmare,

a házak között szerényen megbújva

egy templom,

ajtaja félig nyitva, hívogat.


Betérek egy percnyi pihenőre,

hogy Isten elé tegyem terhemet.


A falakon fakult képek,

a Szent Királyok arca néz a félhomályba,

s a Kísértő kérdi bennem:

vajon még meddig és kinek?

Meddig lesznek még a mieink,

mikortól mondják majd róluk,

mutatva turistáknak, mint nevezetességet,

"ők egykor itt élt népeknek voltak urai,

kiket megőrzött a kegyes emlékezet".

Mondják majd, míg le nem mállik a vakolat,

hogy új szenteknek adják át helyük.


Mielőtt kilépnék,

hogy a szemerkélő eső tovább fojtsa álmaim,

szememmel a faliújságra tévedek.

Rajta irgalmas nővérek magyarul hirdetik,

hogy nem hagyják el bajban szenvedő

szegény testvérüket.


És már hiába csábít a Kísértő,

ki Ádám óta minden ember társa,

hogy minden elveszett,

hogy minden hiába;


mert míg van Krisztus-követő ember,

ki Istenéért nyújt kezet testvérnek,

nincsen "vég" és nincsen "hiába".


Mert ki tartja hitét,

azt a hit is megtartja majd,

és ez tart meg majd minket,

- és minden felett Isten.


Isten egyedül,

és minden lélek, ki véle egyesül.

Mert az álmokat elmoshatja az eső

Szatmárnémeti felett,

de Istennek a terve,

nem veszti érvényét soha,

él örökre,

túl a történelmen,

túl sötét fellegen.

S ha vállaljuk,

ennek részei leszünk.





A vers az Erdélyi útiképek c. kötetemben jelent meg

A fényképekért köszönetet mondok Csepregi Béla úrnak!

#Szatmárnémeti #ErdélyiÚtiképek

22 megtekintés0 hozzászólás

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now