Rozványi Dávid

Az Úr 1594-ik évének böjtmás havának [1] hetedik napján végre letáborozott a sereg. Nógrád vára épp csak lőtávolon kívül, mérföldnyire magasodott a naplementében. Pozsonyi gróf Pálffy Miklós [2] , második e néven, elégedetten nézett végig a seregein: nem azok a szedett-vedett borissza martalócok, a főherceg többi hada. Már kiadta a parancsokat a másnapi ostromra, az ágyúsoknak és az aknászoknak is, eljöttek a pihenés ritka és drága percei. Egyedül volt az egyetlen emberrel,

A magyar huszárok abban az időben, az Úr 1570-ik esztendejében sok mindenről híresek és hírhedtek voltak, de a számvetés tudományában való jártasságukról nemigen. Azt mesélik az ősi fóliánsok, hogy a templomos lovagok anno csak akkor menekedhettek meg a csata elől, ha az ellen tízszeres túlerő felett vala, ám a magyar huszár, ha meglátta a tar pogányt, nem számolta azt, hanem nekivetette magát, ütötte és vágta. Ám oly szemtelen támadást, mint amit Tengőldi Bornemisza János re

Jókai életének legszomorúbb éjszakája...

Az asszony az erdőben sétált, kézenfogva az elmúlt időkkel. Néhány éve még az unokájával járkált erre, akkor ez még a tündérek és manók erdeje volt, minden fánál meg kellett állnia és mesélnie. Ma már a fiúcskából fiú lett, aki az élet kapujában állva már tervez és nem meséket hallgat. De kár ezen búsulni, ez az élet rendje… Úgy érezte, elérkezett ahhoz a pillanathoz, amikor múlttá válik a jelen, a múlt pedig olyan mesévé, amire már senki sem kíváncsi… Csak a fák maradtak. Ig

Egy karácsonyi Boldogságbolt-történet - előzetes a második Boldogságbolt-trilógiából

Amikor az olvasók hazamentek, és a könyvtáros is bezárta a kaput, éjféltájban, a könyvek életre kelnek...

Egy budapesti lakásban, ahol több család élt együtt, ahol csak 20 wattos izzó égett a foglalatban, élt egy férfi és egy nő. A világban, amiben éltek, nem volt más szín, csak szürke és fekete, de a világ, amit egymásban megtaláltak, teljes volt. Egészen eddig az estéig, 1956. október 22-e alkonyáig… Amikor a férfi hazaérkezett; meg sem szólaltak, csak egymásra néztek, s ebben a pillantásban minden benne volt. Minden, amit a szavak nem tudtak volna kifejezni. Az asszony mosolyo

A pár a szobából nézte a csúf, kiadós, szűnni nem akaró esőt. A férfi dühös volt, a nő letargikus: az utazásuk utolsó napja volt és az...

A kisfiú nagyon szerette a városát, nagyon szerette az egyesületet, ahol a délelőttjeit töltötte, de igazán akkor volt boldog, amikor...

A „talán” csak egy szó, a „lesz” pedig egy ígéret, amit magunknak és az életünknek teszünk.

Máté Sándor festményéhez

Különös zamata volt a régi búcsúknak.

A férfi sohasem sírt. Amikor kitört a nagy háború ’14-ben, és behívták katonának, apja büszke volt rá: - No menj el, védd meg a magyar...

A ház, ahol felnőttem, egy széles út oldalán őrizte az időt...

Az asszony és a férfi, ez Ádám és Éva óta közismert tény, különbözik egymástól, részben ez a különbözőség magyarázza, hogy az emberiség...

Lennert Géza barátomnak

A férfi először látogatott el a nő szülőfalujába. A nő boldog volt: nem csak azért, mert megmutathatta a férfinak titkos világot, amiből származott, ami formálta őt, hanem azért is, mert újraélhette gyermekkorát, újra az a nyurga kislány lehetett, akit már messzire sodort az idő. Megmutatta a szülőházát, a nagyszülei lakhelyét, felidézhette a régi meséket, felkeresték a titkos rejtekhelyeket, s ha nem szégyellték volna, még a régi mandulafára is felmásztak volna. A férfi bold

Csak rajtunk múlik, hogy melyiket választjuk.

...akárhogy is távolodnak a szeretettől, végül az lesz erősebb

1848 - Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szemével