Rozványi Dávid

Színekből épült a csantavéri templom, nem kövekből és nem is betonból, hanem napsugárból és festett üvegből, mert bármit is alkot az ember fia, a fényt mindehhez Isten adja. Játszanak a fények a templom falán, életre keltve freskót és szobrokat, tanítja, hogy a hit nem fekete-fehér: ezerszínű, ahogy az ember is, öröm is, nem csak kötelesség. A Csantavéri templom meglátogatása nem szerepelt az eredeti útitervben, azonban barátaink javasolták, hogy mindenképpen szakítsunk r

Fehér felhők alatt tengerkék az ég, s rá a víz türkize visszanéz, havat nem látó táj hószínt idéz, hűsillatú házak és templomok, a sziklákon életzöld pamacsok, víztarajjal futnak a szabad napok, pedig az idő is sziesztázott, s az aranyszín középen te vagy, az ember, ki mindezt befogadja, kiben képpé válnak a színek, és megérzi értelmét mindennek. #Esther #Görögország #szabadság

Az Alapítvány olyan, mint egy ezerszirmú virág, a szeretet mezején. Jelent barátságot, mely összeköt barátot s barátnőt, fontos beszélgetést, játék örömét, a 11 órai kávét, egy összetartó közösséget, egy társaságot, hol mindenki segíti egymást, s mindannyian a virág egy-egy szirmai vagyunk. A verset 2026. április 24-én írtuk egy rendhagyó irodalomóra keretében, a Kéz a Kézben - Ruka u Ruci Alapítványban. #Zenta #KézAKézben #diákvers

A verset a Szekeres László Alapítvány által szervezett könyvbemutatón írtuk

Vastag Hellának

Képzelt ballada a dorozsmai szélmalomról - de melyik ballada nem képzelt? Ifjú legény, Dankó Pista, muzsikálgat a csárdába, sok derék betyár hallgatja, lelket érint a nótája. Palota lesz Putri csárda, hegedűszó eztet adja: a sok szívet megolvasztja, jobbá lesznek tán általa. Éjfélt ütött már az óra, hazamén a Dankó Pista, zsebe nehéz, krajcár húzza alig bírja ruhavászna. Dorozsmai szélmalomnál Dankó Pista fáradtan áll, egész este szállt a lelke, de erőtlen már a teste.

Uram, ki az eget és a földet alkotád, s benne e kis porszemet: hazánk, kérlek, ínségünkben tekints le miránk, mikor a pogány számolatlan küldi ellenünk hadát. Ne tekints most, kérlek, vétkeinkre, hogy bűneikkel mocskoltuk Neved, hogy egymásnak voltunk farkasi, s az önzésünk gyakran tévutakra vitt. De tekints kérlek a vértanúk seregire, kik száz év előtt Mohácsnál haltak Éretted, és nézz Szent Anyád érdemeire, kinek templomát védi házanéped. Égi Édesanyánk, drága Nagyass

Jenei Norbertnek

Ahogy Szent Balázs ünnepén óvón átkarolja nyakam két gyertyaszál, úgy ölel át az Alföld pusztája, tanyavilága, mert ez a szülőföldem, falum, hazám. Egy zöld sziget, otthon, sok idegen táj, homokmező között. Minden sarka részem, a könyvtár, a Vadásztanya, a foci, az itt termett paprika. Béke tölt el, ha itthon vagyok, vagy a távolból Balástyára gondolok. Bővebben az iskola honlapján. 2026.04.23. #Balástya #diákvers

Bécsbe született, Döblingben halt meg, s naplóját németül írta a legnagyobb magyar[1]. Múzeum ma már kastélya[2], de szellemét nem zárják be a falak, öröksége nem festmények és tárgyak, hanem a nemzetté vált haza. Zavartan nézi a sok ember, honnan indult és hová jutott el, mintha nem állna össze a sok kirakó-darab: ki volt Széchenyi, és mit is akart? Egy hibátlan Hérosz, eszméknek hőse, kit az utókor gránittalpazatra emelt: oly hatalmas, hogy követni nem lehet, így adva

Van ebben a földben valami őserő, mely megtart mindent, mi belőle nő. Jöhet bármi, tatár, török, vad religio, dühös vizeknek árja kicsaphat, mindent túlél, minden megmarad. Belőle nő örök Martos-virág, tükröt tart Aradnak Vécsey vértanú, s arcot ad ősmagyar dacnak, mely vezette Feszty ecsetjét. Egy nemzetet büszkeségre tanít, gyermekdalt madárfüttyként repít, s az idő itt tánclépésben lép, múltat vet jelenbe, s jövőt terem. Régi tervem volt eljutni a Magyar Tanítási Nyelvű

A Hűség Városában szeretet őrzi múltunk, egy csodás épület, öreg fák alatt. Oszlopok nyugalmára egy emlékezet-sziget felel. Csodálattal nézem az ezernyi élményt, ezernyi múlt időt, mi békében egyesül. S két szelíd angyal-Herkules, Judit és Miklós kovácsol egybe. 2026. április 10. #LenckVilla #Sopron #diákvers

A verset a martosi Magyar Tanítási Nyelvű Református Alapiskola diákjaival együtt írtuk

Minden mindennel összefog, mint körtáncban ezernyi kéz, eső, fa, virág, milliónyi méh, benne érzed a Gaia minden sejtjét, hogy a rész nélkül nem boldog az egész, hogy a kevés nem semmi, minden együtt él, s ha a kicsiny pusztul, a nagy is vele vész. Mert te is része vagy, te is felelős: a Sors a sorsod, kezedben tartod a világot.

Egy asszony, aki a jelenben él a múltból

Az ország fele félt, az ország fele gyűlölt, s kettejük között bezárt ajtó állt. Inflálódott a sok messiás, s ha Erecre nézett az Örökkévaló, úgy érezte itt otthonra nem talál. Mert nem tud szeretni, ki retteg, s a gyűlölködő szívben már érzés otthonra nem lel. Az ország egyik fele félt, a másik fele gyűlölt, s a lakosság két néppé vált: a sok szív egymással hadban állt. Az örömhír helyét átvette a suttogás, s a sok hazugság igazságnak álcázta magát. Úgy tűnt, nincs már m

Húsvéthétfő: véget ért az ünnep, a templomok kiürülnek, ki-ki a családjával, a népszokásokkal, vagy a szabadban tölti az idejét, kedve és tetszése szerint. Megtörtént a Feltámadás, meg volt a drámai csúcspont, ezt már nem lehet fokozni, lezárt ügy. A valóságban a történet még csak most kezdődik: a tanítványok többsége, bár hallott az üres sírról, nem hiszik el: asszonyi pletykának tartják. Ahogy mi is az ünnep után, ők is megpróbálnak visszatérni a békés hétköznapokhoz, azonb

Nagyszerdára teszi a hagyomány, hogy Júdás felajánlja Jézust a főpapoknak: „ Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt kérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?” Azok harminc ezüstöt fizettek neki. Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik.” (Máté evangéliuma 26, fejezet) Zavarba ejtő történet, több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol: mi vitte erre Júdást? Miért volt szükségük a főpapo

A második elfeledett nap: Nagykedd.

Egy elfeledett nap: Nagyhétfő