A regéci vár feltárásánál két csontvázat is találtak... Ebben a versben egy mesét mondok a két csontvázról. Talán igaz, talán nem, de a történet elemei: I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona házassága, az anyós rosszallása, a felkelés története mind igaz.
Regécnek szarvain büszkén áll a vár, urai között arat a halál.
Ura Rákóczi Ferenc[1], első volt e néven, Regéc volt ékköve fejedelmének. Gyönyörű hitvese[2] kérleli szépen: „Én, Uram, jó Uram, fejdelem vagy te, hazádat ne tűrjed többé rabbilincsben”
„Ilonám, szépségem, császárnak esküdtem, fejemre, s házamra, hogy nem leszek hűtlen”
„Én Uram, jó Uram, hazádat gondold meg, koronáját hogy ne viselje német. Ott van jó atyám[3], s Frangepán[4], a derék, hogy velük küzdesz, hitet nekik tegyél”
„Ilonám, szépségem, feleségem vagy te, szavadra sub rosa[5], igaz hitet teszek”
Letette a hitet, jó Rákóczi Ferenc, hogy hazája szabad lesz, hogy ne bírja a német Szent István országát.
Rákóczi Tokajon emelte fel kardját, űzte el császárnak várkapitányát, Zrínyivel felkeltek a déli végek, de hiába folyt harcosoknak vére, a császár hadai álltak győzelemre.
Frangepán és Zrínyi ment a kegyelemre, Rákóczi zászlaját Munkácson őrizte.
„Császárom, királyom, én hűséges voltam,
kegyelmezz fiamnak, a birtok vesszen csak”
„Leányom, ki királyt és Rómát híven vallasz, fiad élhet majd, de nem maradhat vára”
„Császárom királyom, elég lesz Munkács, s kegyelmed adja még Regécnek várát”
Kegyelmez a császár, Lipót, magyar király, vágtató hintó viszi a hírt és Zsófiát.
„Jó hírt hozok neked, fiam, Ferencem, király szíve hajlott kegyelemre. Látod, mondtam én, hiába tenéked, Ilonkát ne szeresd, ne légyen feleséged. Látod, birtok és süveg örökre elveszett, alig birtoklod már az életedet”
„Jó anyám, Zsófia, kemény vagy, ámde fejet hajtok, császárnak, ha kell, hűséget fogadok, ámde Ilonkámat, Zrínyieknek sarját, bárhogy is akarod, hogyan is hagyhatnám?”
Rákóczi sorvadott kegyelemkenyéren, testébe csak hálni járt lassan a lélek, de kérleli hitvese szerelmetes szívvel:
„Én Uram, jó Uram, adj gyermeket nékem, viselje nevedet, s a fejedelmi címet, ha Istenhez térve elhagynál engemet”
Megszületett Ferenc[8], második e néven, de torrá leend a keresztelője, apját gyertyák között virrasztja vár népe.
Repül a vár felé Báthory Zsófia, csattog az ostor, vágtatnak a lovak.
„Én édes fiam, ugyan hová lettél, e siralomvölgyből ugyan miért elmentél?”
Zokogva siratja fiát és reményét, átokká formálja minden könnycseppjét.
„Mondd meg Ilona, déli föld szülöttje, fiam rontására miért jöttél e földre? Követett téged szerelmetes szívvel, magányra ítélted szívemet kegyetlen. Bírtad lázadásra, király árulásra, szép szívét a szégyen vonta pusztulásba!”
„Jó anyám, Zsófia, tekintetes néném, itt fekszik Ferenc, kit uramnak vallék, teste ki sem hűlt, sír a kisfia, nem illik az átok, inkább a requiescat[9]”
Nem hallja Zsófia, hogy békélli menye, rohanvást távozott, Regéc vára fele.
„Jó szolgám, hű szolgám, Regéc kapitánya, fogadjad szavamat, amit mostan mondok: Végy két halottat, egy férfit és egy fiút, s ásd el testüket, ahol úrnőd fekszik, hol gyermekét növeli!
Ne légyen békéje, se nem nyugovása, férfiban, s fiúban ne légyen boldogsága! Ha más férfit szeretne, mint az én Ferencem, ne leljen menedékre, tar pogány közé űzzék el örökre! Ha más férfit szeretne, mint az én Ferencem, gyermekét szakítsák el tőle örökre! Ne lássa meg fiát, ahogyan férfi lesz, s fia is bolyongjon, nyugalmat nem lelve, hazai földben ne nyugodjon teste!
Kösse meg szavamat, mostan e két holttest, ne oldja átkomat, se pokol se menny: pogány szokással kötöm meg az Istent!”
[1] I. Rákóczi Ferenc (1645-1676) [2] Zrínyi Ilona (1643-1703) [3] Zrínyi Péter (1621-1671) [4] Frangepán Ferenc Kristóf (1643-1671) [5] szó szerint, a „rózsa alatt”, átvitt értelemben: titokban [6] Báthory Zsófia (1629-1680) [7] I. Lipót (1640-1705) német-római császár (1658-), magyar király (1655-) [8] II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) [9] Nyugodjék (békébe), latin