Lelkemet két folyó öntözi, a dacos Duna és a szelíd Tisza, e két folyó együtt lelkem két fele.
Nem tudnék választani, s nem is akarok, picinynek érzem magam a Duna-parton, s a természet részévé válok, ha ölelnek a tiszai hullámok.
Szárnyal a lelkem, ha a hegyekről a Dunára nézek, s kisimul a lelkem, ha a Tisza partjához érek.
Nem enyém e folyó, gyermekként nem fürödtem benne, de ha megérkezem, anyaként, s barátként fogad.
Nem tudnám elsorolni, az ezer színt és zöngést, e gigászi teremtés szimfóniát, melynek lelkem hangjegyévé vált.
E két folyó együtt a hazám, a büszke Pannónia s a szabad Hunnia, e két folyóban a nyugat és kelet kitárt karokkal öleli a földet köt össze hazát és népeket.
Tóth Erikának
Kép: Tóth Erika