Még úgy fekszel le, hogy egy újabb nap telt el, szokott fájdalomban, nem remélt örömben, ajkadon szerelmed csókja ég, a tűz békévé vált testedben, zsibong szíved szerelmes szavakat.
Még minden szobában kísért az emlék, hogy itt szerettél, itt öleltél, itt kapott fel és csókolt szeretőd.
Még hangtalan dallamot dúdolnak ajkaid, még a búcsú szava fáj, még az asztal neki terítve, még érzed a teljesség érintését, még betölt az érzés, hogy megtaláltad egy napra a békét, bármit is tesz veletek a világ…
És másnap a háborúra ébredsz, kíméletlen gyilkosok a hírek, és rájössz arra, nem menekülhetsz, e kegyetlen világnak te is része vagy, hogy üres lózung, a „szeretkezz, ne háborúzz”, s egyszerre minden véget érhet…
Da pacem, Domine…