Egy Krisztus szobor az út mentén, áldón emeli a város fölé kezét, holtakat őriz és néz az élők felé. Sok utazó látja, nem lassít mégsem, ő mégis ott őriz minket és mindent csendesen. Bölcs arcán látom, tudja, gyarlók vagyunk, elvisszük előtte az úton örömünk, s bánatunk, a „talán-jó” tetteket, s a biztos bűnöket, de Ő nem ítél: csak áll és áld, hogy megtérjünk hozzá, arra vár. Türelme, mint az Alföld síkja, végtelen, szeretete túlél eget s földet - és minket is, s ebben a szeretetben van minden reményem!
Comments