Egy kerti pad, pár fadarab, egymáshoz illesztette egykor mester keze, út mentén várja a fáradt utazót, elmegy mellette, ki arra jár, hisz ha körbe néz, sok hasonlót talál.
Egy kerti pad, egyetlen, annak, ki szerelmesét várja.
Mert a szerelem, mindig az Egyetlenben hisz, Egyetlent keres szüntelen, nem fogadja el, hogy lenne más legény vagy leány, s a pad sem összeillesztett deszkák halmaza, hanem királyi kastély annak, ki Kedvesére vár.
Mert örök a pad, örök a szerelem, örök az ecsetvonásokba formált atyai szeretet, mert csak az igaz örök, s csak az örök a szép.
A pad történetét Török Tünde meséli el: