Negyvenhat férfi, harcolni kész, jéggel, vízzel, hideg téllel.
Negyvenhat férfi halászlegény jégre száll és léket vág: halat fogni, megélhetni, s csonthidegben hazajutni.
De a tó ma oly kegyetlen, lék szülte a rianást, negyvenhat férfit, halászlegényt, foglyul ejt a jég s a szél.
Negyvenhat férfi tehetetlen, sorsuk szörnyű fagyhalál, mind megfullad: szörnnyé vált a téli tó, zsákmányául elragadja, ki megzavarja téli álmát.
Negyvenhat férfi égre kiált, hívja, kéri Istenét: csak kijutna, még a partra, csak túlélne, most az egyszer, életük megváltozik.
Kérik Istent makacs hittel küldené el angyalát, harcos, szárnyas Szent Mihályt, ki a gonoszt eltiporja, a jót megóvja, győzve mennyei csatát.
Isten küldte hű angyalát, megmenteni híveit: hat meghalt, de negyven él s dicsőségét hirdeti.
Kis kápolna, dombnak csúcsán, dicséri a Megmentőt, negyven férfi, halászlegény emelte a falait, negyven asszony, hálával imádkozik.
Így legenda kegyes szava, regéli e szép mesét: gondolatom körbejárja, s mint a bort ízlelgeti.
Hányszor vesztem, mélyre estem, sorsom jégtáblája vitt, ki tudja merre, halálra? Létre? Vajon hitem felérne-e azzal ahogyan hitt negyven férfi, halászlegény, Balaton jégtábláin?
Kép forrása: Szent Mihály kápolna, Vonyarcvashegy