Ahogy a múltkor írtam, Tapolca bővelkedik érdekes és művészi köztéri szobrokban. Ezek közül az egyik, Marton László alkotása, a Négy évszak művészi gazdagsága alapján versírásra ihletett. Talán nem véletlen Marton László (1925-2008) e szimbolikus szobra pont szülővárosában, Tapolcán áll…
Négy arc néz négy égtáj felé, forog velük az örök időkerék, négy évszakban élet-teljesség életre kel itt a kő és a fém.
Négy évszak, négy érzés, négy női alak: ősz és a tél, s a tavaszra virul a nyár, a négy szobor titkokat súg felénk.
Élni akar az élet, a sárból születő, az ígért gyümölcs mindig édesebb, én vagyok az örök születés, tavaszként újul ifjúságom.
A nyár szava a Carpe diem[1], a nap rajzol fejére koronát, dús keble az élet teljessége: a nyár örök, csak az élet múlik el.
Az ősz gyümölcse édes, érződik rajta a nyár heve, sok bohókás emlék és telet váró félsz: Vita nostra brevis est[2], örvendezzünk benne!
Bölcsen hallgat a tél, lassan halálra kész, gyászolja ifjúságát, de édes az emlék, bölcsességet terem az idő, nem gyümölcsöt: Memento mori[3] – s a többi fagyos csend.
[1] ragadd meg, a napot (latin) [2] rövid az életünk (latin diákdal) [3] emlékezz a halálra! (latin)