Tihany mindenhonnan csodálatos: az apátság, a kilátás a levendulaföldek, a barátlakások külön-külön is vonzóvá tennék a félszigetet a turistáknak. Néha azonban érdemes kicsit távolabb vonulni és a csendben felfedezni a csodát. Mi az Őrtorony-kilátót céloztuk meg, hogy onnan fogjuk be Tihany teljességét. Innen akár el is felejthetné az ember műveit az utazó, s rácsodálkozik a természet szépségeire. S lassan megszólalnak a régi regék Tihanyról, a tündérleányról és az öreg Balaton királyról…
Tihany volt a tündérleány, énekhangja messze szállt, így terelte, így őrizte aranygyapjas kecskenyáját.
Hallja hangját, boldog dalát az öreg Balaton király, megkérlelte, szépen kérte gyógyítaná meg fiát.
Víg daloddal, szép szavaddal, adjál néki gyógyulást, mert ha nem, ha ajkad néma érte eljön a halál.
Tihany arany-kacagással, így kérdi az öreg királyt: mit ér neked fiad élte, mennyit ér meg énekem?
Mi kincset rejt tavam mélye arany, gyöngy és drágakő: minden kincsem a tiéd: ha fiamnak énekelsz.
Aranyért és drágaságért énekelt a tündérleány: míg a kincs kitartott hangja el nem hallgatott.
Kincse fogytán, fia élte Balatonnak véget ért: nem énekelt, nem segített énekével tündérlány.
Fájdalmában, nagy dühében a király nagy átkot kiált: szava ostor, mint a bosszú tündérre szörnyű sorsot ád.
Aranygyapjas kecskenyájad tavam mélye nyelje el: hullámaim, mint hadaim mindörökre mossa el.
S te ki gyáván elbújdostál, szem ne lássa arcodat, örökre száradjon el hangod aranycsobaja.
Csak ha szólít vándor hangja a kíváncsi évoé[1], azt ismételd, soha többet, hétszeres a vezeklés.
Vándor, ki jársz e tájon szólítsd Tihany tündérét, hátha egyszer, életre kel s meghallhatod énekét.
[1] görög örömkiáltás További lullázások ide kattintva olvashatók!