A megtartó és hídépítő kultúra városa: Nagyszeben
Nagyszeben kedvenc városaim egyike, amiben napokat, heteket el lehetne tölteni, s biztos, hogy akkor sem tapasztalnánk meg minden csodáját. Emlékszem, amikor megérkeztünk, és elfoglaltuk a szállásunkat, a HÍD Egyesület Nagyszeben vendégeként, és kinéztünk az ablakon, legszívesebben semmi mást nem csináltunk volna, mint csak nézzük a várost.
A város építészeti öröksége Prágához hasonlatos, ám méreteiben sokkal emberközelibb, a belváros ugyanolyan élő és nyüzsgő, mint a Budai váré, kulturális intézményei Pécshez hasonlatosak, és mindez megszórva valamilyen különleges erdélyi varázzsal.
A turista szokásos naprendje, ha megérkezik egy érdekes helyre: sétál városban, meglátogat néhány múzeumot, esetleg egy vendéglőben megkóstolja a helyi ízeket… Azonban hiba lenne, ha Nagyszebenben is így tennénk: érdemes akkor felkeresnünk a várost, amikor épp egy magyar szempontból érdekes kulturális fesztivál zajlik. Ezekből pedig jónéhány van, annak ellenére, hogy a magyarság már csak százalékokban mérhető részét képezik a város lakosságának. A legfontosabbak:
· Hungarikum Napok Nagyszeben (nyár eleje);
· Ars Sacra - Sibiu/Hermannstadt/Nagyszeben (szeptember).
· Ars Hungarica (november);
2026-os erdélyi körutunk során, Serfőző Levente barátunknak köszönhetően, az Ars Sacra részesei lehettünk, s részt vehettünk a fesztivál egyik kiemelkedő programján, Viniciu Moroianu zongoraművész előadóestjén is. Bár magamat nem tartom a zenében járatosnak, de zongorajátéka mélyen megragadott: még sohasem hallottam Bach zenéjét ilyen élettelien, a ma emberéhez szólóan, mégis hűen az alkotó szelleméhez játszani. Azt hiszem, ezen az estén éreztem meg legjobban Nagyszeben szellemét: egy román zongoraművész a nagyszebeni Német Demokrata Fórum dísztermében többek között magyaroknak is játszik.
Azt hiszem, ez a nagyszebeni magyarság titka: a kultúra, ami erősíti a magyar identitást és egyben hidat épít Erdély többi nemzetisége felé.
Viniciu Moroianu zongorajátéka
Csodálni könnyebb e várost, mint érteni;
bűvkörébe von a történelem,
az öreg házak, az ezernyi szín,
de az értéshez több kell: érzelem.
Talán Moroianu játéka ilyen:
Bachot játszik, hűen szelleméhez,
átformálva modern kor emberének,
az áhítatot élettel töltve meg.
És Nagyszeben is pont ilyen:
őrzi a múltat és jelenné formálja,
pezsegve a má-t,
érlelve, mi örök.
Hozzászólások