Minden napnak megadtad, Uram,
a külön hangot, mely hirdet Téged,
és újra meg újra Rád emlékeztet:
Virágvasárnap barkaágak susogása,
ünnepi léptek üteme;
Nagycsütörtökön
az orgona hirdet dicsőséget;
Nagypénteken a kereplő tépi szívemet,
hogy Húsvét éjjelén az Allelujában
gyógyírt leljen.
- de a Nagyszombatnak hangja nincs,
csak a templom csendje csendesít.
Az oltár is üres,
a Szentség helyén a feszület,
mellékoltáron gyertya jelzi búvóhelyed.
Vajon az én életemben hová tettelek?
Díszes, de üres oltár-e a lelkem,
vagy üres fabábuként őrzöm testedet?
Vagy egy szegletben, hol senki sem látja,
ott vagy velem titokban,
s a csenddel szenteled üres voltomat?
Zenévé válik a templomi csend,
s a Kyriéből Alleluja lesz.