Üres a sír már, csak angyal ül kövén, a kertben Jézus sétál, az élet csendje mindent átitat.
Csak az őrök remegnek, a tanítványok még félnek, csak az asszonyok érkeznek, az Úr szava rájuk bízatik:
Jézus Galileában visszavár…[1]
Visszacseng szívemben a régi latin ének: Surrexit Christus spes mea: praecedet suos in Galilaeam[2].
Vajon merre találom Galileád? Hol van a föld, hol reám vársz?
Karanténba zár kicsinyes életem, lábam már fáradt, léptem erőtlen, szívemben még él a félelem, de érzem, Galileád nékem is hazám.
Talán nem egy hely: térképen nem lelem, inkább a hit, a gyermeki, ahogy átjárt a zene dallama a füstölő illata régi virrasztásokon.
Talán, ha meglelném gyermeki hitem, hogy én a földön, Te a mindenségben, s kettőnk között kapocs a Lélek.
Akkor elmondhatnám, visszatértem Galileába Veled.
Adassék nagyobb dicsőség Istennek!
[1] Lásd: Mt 28,1-7. [2] Babits Mihály fordításában: Feltámadt reményem Krisztus: Galileába elétek indult.
Kép: Béres Ildikó