Szent Miklós legendája

Verses mesejáték, a solymári gyereknek (Solymár, 2017.)

Mesélő: Élt egyszer egy öreg pap Myra földjén réges-régen. Szálfa termet, fehér szakáll, Mosolygó szem, piros köpeny: Felismerte, ki arra járt.

Nem nyugodott meg házában, Minden este körbejárt, Kereste, hogy ki szomorú, Kinek sorsa nyomorra vált.

Szűk utcácska, kis kalyiba, Gazdája is öreg már, Nincs vagyona, csak három lánya, Siratta is a sorsát.

Nem imát hall az öreg pap, Nem az esti zsolozsmát, Perpatvar és jajongás Tölti be a sötét utcát.

Szent Miklós: Bocsásd meg, hogy hallgatózom, Én Uram, én Istenem, De a keserűség hangja Megütötte a fülem.

Hadd tudjam meg, Hogy segítsek, Tedd hallóvá a szívem, Hadd legyek most Áldó kezed, Társad a segítésben.

Lány 1. : Apám, halld meg a kérésem, Inkább rabszolga legyek, Mintsem látnom kelljen folyton, Hogy testvéreim éheznek.

Ügyes vagyok, kezem szorgos, Jó áron majd elkelek, Lesz majd kenyér asztalodon, S mécses ég, ha sötét lesz.

Lány 2. : Ne hallgass rá, én jó atyám, Adj el inkább engemet, Siratná őt vőlegénye, Hogy élhetne nélküle?

Erős vagyok, többet érek, Könnyebb lesz majd nélkülem: Menjen férjhez a nővérem, S többet ti sem éheztek.

Lány 3. : Ne add el a nővérem, Én vagyok a legifjabb, Türelemmel vinném sorsom, S kiváltanám magamat, Pár évtized, visszatérek, Csak kibírom valahogy.

Öreg apa: Három lányom, nehéz sorsom, Ennyit ér az életem: Bár dolgoztam eleget, Gondoskodni mégsem tudok, A lányaim éheznek, Koldulni meg szégyellek. Miért engeded a szegénységem, Én jó, irgalmas Istenem?

Mesélő: Hallotta ezt az öreg pap, Nem nyugodott, hogy segítsen, Futott haza sietve. Kicsiny láda padló alatt, Ezüstgaras, aranypénzek, Szegényeknek gyűjtötte.

Három marék tán elég lesz Három lánynak és atyjuknak, Hogy nyomortól megmentsen, De hogy adná oda nékik, Hogy büszkeségük ne sértse?

Szent Miklós: Ismerem jól mind a négyet, A három lányt s az apjukat, Inkább élnének szolgaként, Mintsem kegyelemkenyéren.

Hogy segítsek mégis rajtuk, Hogy ne alázzam meg őket, Gondoskodó szeretettel? Bölcs szívet adj, Istenem!

Mesélő: Három kupac aranyat mért Asztalára csendesen, Három erszény, bőrből készült, Lassan hízik, megtelik.

Megvárta a csendes éjfélt, Mikor mindenki alszik, S visszaosont nesztelen, Három erszényt rejt köpenye, Ne tudja meg senki sem.

Szinte kúszik nagy titokban, Mint egy angyal, láthatatlan, Míg viskóhoz érkezik.

Régen elmúlt gyermekkora, Mikor labdázott gondtalan, De most újra dobálni kezd, Aranyerszényt ügyesen.

Repül az első, Majd második S a harmadik követi... Lesz vigasság, lesz majd öröm, hogyha reggel meglelik!

A pap boldogan hazament, Boldog volt, hogy segített Titokban, nem tudja meg senki sem.

Jött a reggel, a Nap is felkelt, Csodálkozik a család: Ki hozta az ajándékot, Nem tudhatja senki sem.

Öreg apa: Kértem Istent, hogy segítsen, Keserű volt a szívem, Még az este könnyeztem, De vígságra fordult lelkem, Mert az Úr megsegített.

Lány 1. : Isten volt a szabadító, Adjunk hálát Őneki. De kit küldött, ki volt a kéz, Csak a holdfény sejtheti.

Lány 2. : Jézus mondta, Nincs más parancs, Csak a tiszta szeretet. Testvér legyen minden lélek, Ember emberen segítsen.

Lány 3. : Láttam én az éji vándort, Ki sötétben érkezett: Öreg papunk, Miklós püspök volt, Ki ajándékkal segített.

Mesélő: Kiderült a papnak titka, A szeretet megsegít! Hogy jobb adni, mintsem kapni, Miklós püspök így tanít.

Emlékére nyílik ablak Decemberi éjjelen - De nyissuk ki szívünket is, Hogy betöltse a szeretet.