Erdélyi útiképek
Álmokat fojtó eső esik Szatmárnémetin, szemüvegem lassan bepárásodik.
Megtörlöm, rám Petőfi szobra néz.
Egykor álmodott egy magyar és szabad hazát, most fémarca ifjonti daccal kérdezi: ezért haltam Segesvárnál hősi halált?
A főtéren díszes épület, érezni rajta az egykori magyar, monarchikus álmokat kergető majdnem birodalmi pompát.
Most rajta a felirat: Hotel Dacia.
És távolabb a prefektúra palotája, magasodik a város fölé, mit egykor saját emlékének egy földi istenség emelt.
Álma, hogy örökké fennmarad hírneve, mint a Kárpátok Géniuszáé, ’89-ben vérbe és golyózáporba fúlt.
Egy mozi, „Cinema 3D” hirdetik büszkén világító betűk, mert az új álom, a globalizmus és fogyasztás, magát épp öröknek hirdeti - vajon meddig?
Sétálok tovább, eső marja arcomat, a cigaretta íze számban lassan megkeseredik. Az utca neve Stefan Celmare, a házak között szerényen megbújva egy templom, ajtaja félig nyitva, hívogat.
Betérek egy percnyi pihenőre, hogy Isten elé tegyem terhemet.
A falakon fakult képek a Szent Királyok arca néz a félhomályba, s a Kísértő kérdi bennem: vajon még meddig és kinek? Meddig lesznek még a mieink, mikortól mondják majd róluk, mutatva turistáknak, mint nevezetességet, „ők egykor itt élt népeknek voltak urai, kiket megőrzött a kegyes emlékezet”.
Mondják majd, míg le nem mállik a vakolat, hogy új szenteknek adják át helyük.
Mielőtt kilépnék, hogy a szemerkélő eső tovább fojtsa álmaim, szememmel a faliújságra tévedek. Rajta irgalmas nővérek magyarul hirdetik, hogy nem hagyják el bajban szenvedő szegény testvérüket.
És már hiába csábít a Kísértő, ki Ádám óta minden ember társa, hogy minden elveszett, hogy minden hiába;
mert míg van krisztuskövető ember, ki Istenéért nyújt kezet testvérnek, nincsen „vég” és nincsen „hiába”.
Mert ki tartja hitét, azt a hit is megtartja majd, és ez tart meg majd minket, - és minden felett Isten.
Isten egyedül, és minden lélek, ki véle egyesül.
Mert az álmokat elmoshatja az eső Szatmárnémeti felett, de Istennek a terve, nem veszti érvényét soha, él örökre, túl a történelmen, túl sötét fellegen.
S ha vállaljuk, ennek részei leszünk.