Álmokat fojtó eső esik Szatmárnémetin,
szemüvegem lassan bepárásodik.
Megtörlöm,
rám Petőfi szobra néz.
Egykor álmodott egy magyar és szabad hazát,
most fémarca ifjonti daccal kérdezi:
ezért haltam Segesvárnál hősi halált?
A főtéren díszes épület,
érezni rajta az egykori magyar,
monarchikus álmokat kergető,
majdnem birodalmi pompát.
Most rajta a felirat: Hotel Dacia.
És távolabb a prefektúra palotája,
magasodik a város fölé,
mit egykor saját emlékének
egy földi istenség emelt.
Álma, hogy örökké fennmarad hírneve,
mint a Kárpátok Géniuszáé,
`89-ben vérbe és golyózáporba fúlt.
Egy mozi,
"Cinema 3D" hirdetik büszkén
világító betűk,
mert az új álom,
a globalizmus és fogyasztás,
magát épp öröknek hirdeti
- vajon meddig?
Sétálok tovább,
eső marja arcomat,
a cigaretta íze számban lassan megkeseredik.
Az utca neve Stefan Celmare,
a házak között szerényen megbújva
egy templom,
ajtaja félig nyitva, hívogat.
Betérek egy percnyi pihenőre,
hogy Isten elé tegyem terhemet.
A falakon fakult képek,
a Szent Királyok arca néz a félhomályba,
s a Kísértő kérdi bennem:
vajon még meddig és kinek?
Meddig lesznek még a mieink,
mikortól mondják majd róluk,
mutatva turistáknak, mint nevezetességet,
"ők egykor itt élt népeknek voltak urai,
kiket megőrzött a kegyes emlékezet".
Mondják majd, míg le nem mállik a vakolat,
hogy új szenteknek adják át helyük.
Mielőtt kilépnék,
hogy a szemerkélő eső tovább fojtsa álmaim,
szememmel a faliújságra tévedek.
Rajta irgalmas nővérek magyarul hirdetik,
hogy nem hagyják el bajban szenvedő
szegény testvérüket.
És már hiába csábít a Kísértő,
ki Ádám óta minden ember társa,
hogy minden elveszett,
hogy minden hiába;
mert míg van Krisztus-követő ember,
ki Istenéért nyújt kezet testvérnek,
nincsen "vég" és nincsen "hiába".
Mert ki tartja hitét,
azt a hit is megtartja majd,
és ez tart meg majd minket,
- és minden felett Isten.
Isten egyedül,
és minden lélek, ki véle egyesül.
Mert az álmokat elmoshatja az eső
Szatmárnémeti felett,
de Istennek a terve,
nem veszti érvényét soha,
él örökre,
túl a történelmen,
túl sötét fellegen.
S ha vállaljuk,
ennek részei leszünk.
A vers az Erdélyi útiképek c. kötetemben jelent meg
A fényképekért köszönetet mondok Csepregi Béla úrnak!
Comments