Misztériumjáték gyerekeknek
Szín: egy ajtó amin a függöny mögé lehet belépni, az előtérben jobbra egy ambó (íróasztal), rajta egy nagy könyv. Az ajtó másik oldalán egy paraván, rajta a vértanúk képével.
Szereplők:
- Szent Péter
- Titkár (angyal)
- Karvezető (angyal)
- Lázár Vilmos
- Dessewffy Arisztid
- Kiss Ernő
- Schweidel József
- Poeltenberg Ernő
- Török Ignác
- Lahner György
- Knezić Károly
- Nagysándor József
- Leiningen-Westerburg Károly
- Aulich Lajos
- Damjanich János
- Vécsey Károly
- Batthyányi Lajos
Szent Péter: (belép az ajtón a Titkárral) Már lassan hajnalodik és még nem készültünk el semmivel sem, pedig nagy ünnep lesz ma! Máskor jó, ha évente érkezik egy-egy vértanú, de ma csapatostul érkeznek azok, akik a magyar szabadságért áldozzák az életüket! Várja őket ének és harsonaszó, az angyalok kara!
Titkár: Az angyalok kara mindjárt érkezik, de bevallom, bajban vagyok.
Szent Péter: Miért fiam?
Titkár: Mert ha vértanú érkezik azt énekeljük, hogy üdvözlégy vértanú, ki Krisztusért véredet adtad, de hogyan ünnepeljük azokat, akik katonák voltak, maguk is harcoltak és a hazájukért haltak meg, nem a mi Urunkért?
Szent Péter: Fiam, mikor tanulod meg, hogy a mi Urunk az igaz életet várja el az emberektől? Hogy az igazságban szolgálják őt, és őt az embertestvéreken keresztül lehet és kell is szeretni. A magyar hősök, akik ma érkeznek, a hazájukon keresztül szolgálták Őt, tehát méltán nevezzük őket is vértanúknak. És mai ünnep akkora, hogy új éneket daloljanak még az angyalok is, azt, amit a hősök annyira szerettek életükben is.
Titkár: Akkor is, ha nincs benne Isten neve?
Szent Péter: Akkor is, ha szabadságnak és hazának nevezik benne Istent. Hívd hát az angyalokat, mert már felállt a kivégzőosztag, s érkeznek az első vértanúk!
Titkár: (az ajtón kiszól, 14 angyal, egy-egy könyvvel a kezében bejön és felállnak az ajtótól balra. A Titkár a nézőtér felé néz) Négyen már ott állnak a kivégzőosztag előtt… A parancsnok kegyelmet kér az elítélteknek, de a hadbíró azt válaszolja, Istennél a kegyelem.
Szent Péter: Igen, igazat mond. Istennél a kegyelem, nem a hatalmaskodóknál.
Titkár: Tüzet vezényelnek, hárman a földre esnek, de egyikkőjüknek csak a vállát találták el, talán ő életben maradhat… De nem: három katona odalép és újra lőnek. Meghalt ő is.
Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József: (belépnek, csodálkozva néznek körül)
Szent Péter: Isten hozott, fiaim.
Dessewffy Arisztid: Ez itt a menny?
Szent Péter: Nem, ez még csak annak kapuja. Ítéletet kell tartanunk felettetek, mert a mennynek rendje ez.
Dessewffy Arisztid: Álltam a császár ítéletének elébe, nem félem Isten ítéletét sem.
Szent Péter: (az ambó elé lép és belelapoz a könyvbe) Dessewffy Arisztid, voltál császár katonája, a hosszú béke során. Volt feleséged és gyermeked, de mindet eltemetted. Elfogadtad az Úr akaratát, békés öregség várhatott volna rád, de a forradalom tüze gyújtotta új lángra szívedet.
Dessewffy Arisztid: Békés öregség… Mi haszna lett volna? Azt a pár évet, amit még adott volna Isten, hazámért örömmel áldozom.
Szent Péter: Hűséget esküdtél a császárnak, mégis fegyvert fogtál ellene.
Dessewffy Arisztid: A császárnak, mint magyar királynak esküdtem hűséget. Nem én árultam el őt, hanem ő árulta el a hazát, Szent István koronáját, mire esküdött.
Szent Péter: Letetted a fegyvert az osztrák előtt.
Dessewffy Arisztid: Letettem, mert a magyar vért pazarolni bűn Isten ellen.
Szent Péter: Csak a saját véredet pazaroltad. Elszökhettél volna Törökországba, mint tették sokan mások.
Dessewffy Arisztid: Inkább nyugodjak magyar földben, ahol síromból nő ki a szabadság, mintsem idegen földön éljek hontalan.
Szent Péter: Menj be Isten országába. (a Titkár kinyitja az ajtót, Dessewffy Arisztid belép)
Angyal 1.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt – zene!)
Szent Péter: (Lázár Vilmoshoz fordulva, időnként a könyvbe pillantva) Lázár Vilmos! Te adtad elsőnek életed a hazáért a mai napon. Neked volt családod, szerető hitvesed, gyermekeid mégis a zászló lett kedvesed. Pedig nem várta senki tőled el, hisz örmény vagy véred szerint.
Lázár Vilmos: Őseim örmények, de a szívem magyar. Ez a haza befogadott, a legkevesebb fizetség ezért életem.
Szent Péter: Az utolsó pillanatig reménykedtél a kegyelemben, mégis a kivégzőosztaggal bátran néztél szembe.
Lázár Vilmos: Halnom könnyebb, mint élnem. Reméltem, hogy családomért és hazámért többet tehetek, ha életben maradok, de az Úr úgy döntött, halálom többet használ nekik. Miért lázadoztam volna az ítélet ellen? Kegyelemből kaptam kötél helyett golyót, ezredesként soroltak tábornokok közé. Halálos ítéletem volt előléptetésem.
Szent Péter: Istentől nagyobb dicsőséget kapsz, lépj hát be országába! (Lázár Vilmos is belép az ajtón)
Angyal 2.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt)
Szent Péter: Kiss Ernő, lépj elő!
Kiss Ernő: (előlép) Itt vagyok.
Szent Péter: Te ma kétszer szenvedtél vértanúságot, az első sortűz téged nem talált.
Kiss Ernő: Pedig siettem volna feleségemhez, ki a mennyben vár reám.
Szent Péter: Császár katonájából lettél a hazáé, de esküdhöz hű maradtál, még áruló királyod ellen sem vontad ki kardodat.
Kiss Ernő: Jutalmam kötél helyett golyó általi halál. De én a békét kerestem nem csak a királlyal, a horvát testvérnemzettel is, mert a népek jövője a béke, és nem a háború.
Szent Péter: A Délvidéken tiéd volt az első győzelem.
Kiss Ernő: Szeretem a békét, de még jobban hazámat, ki rátör, azzal harcolok.
Szent Péter: Lépj be hát Isten dicsőségébe, hol feleséged régóta vár reád. (Kiss Ernő belép az ajtón)
Angyal 3.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt)
Szent Péter: (az utolsó vértanú felé fordul) Schweidel József, már csak te maradtál, ki a sortűzzel ma hajnalban szembenézett.
Schweidel József: Feleségem szerelmének köszönhetem, hogy férfiként hallhattam meg, golyó, s nem kötél végzett velem. Az ő könyörgésére volt e furcsa kegyelem.
Szent Péter: Megharcoltál száz csatát.
Schweidel József: Párizsban, Bécs alatt és még sok helyen, mégis Aradon ért utol végzetem.
Szent Péter: Szívedben nincsen keserűség?
Schweidel József: Csak a féltés. Féltem, Domicát, drága feleségemet és fiam, ki most börtönben szenved.
Szent Péter: Majd gondoskodik róluk és hazádról is az Úr. Menj be a mennyeknek országába, fiam! (Schweidel József is belép az ajtón)
Angyal 4.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt)
Titkár: (újra a nézőtér felé néz) Már az akasztófa előtt áll a többi vértanú is. Egyik sem retteg, mind bátran várja a halált. Elsőnek Poeltenberg Ernővel végeznek…
Poeltenberg Ernő: (belép és körbenéz, látva vértanútársai képét így szól) Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni!
Szent Péter: Valóban, fiam, de bizakodjál: az igazak halála drága kincs Istenünk szemében. (belenéz a könyvbe) Osztrák vagy, Bécsben születtél, mégis a magyarok ügyének harcosa lettél, egy népé, melynek nyelvét sem beszéled.
Poeltenberg Ernő: Csak a nyelvem német, szívem magyar, mert a szabadságért dobog! Még akkor is, ha magyarul csak káromkodni tudok.
Szent Péter: Nem bántad meg, hogy a szabadságharc ügye mellé álltál?
Poeltenberg Ernő: Egyet bánok csak, hogy hittem a cárnak, ki büntetlenséget ígért, és megadásra bíztattam társaim.
Szent Péter: Bűnöd nem volt, a tévedést Isten nem rója fel soha, vár téged is az Ő országa.
Poeltenberg Ernő: Bárcsak magyarul tudnám megköszönni!
Szent Péter: Hidd el, hogy életed a hazáért adtad, szebb, mint bármely glória. (Poeltenberg Ernő belép az ajtón)
Angyal 5.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt)
Török Ignác: (belép)
Szent Péter: Légy üdvözölve, Török Ignác, ki egyenruhában is az építés és nem a rombolás mestere voltál.
Török Ignác: Tanár voltam, lelkeket neveltem az akadémián, hogyan építsenek várat és hazát, nem voltam vad csaták hőse.
Szent Péter: Akkor mégis miért várt halál reád?
Török Ignác: Magyar voltam egész életemben, s mikor a haza hívott én mentem. E vad korban már ezért is jár halál.
Szent Péter: Nem bántad meg, hogy otthagytad a könyvek, s a tanítás világát?
Török Ignác: Minden vád alól lelkiismeretem felment engem. Egyet sajnálok csak: a könyvet, mit cellámban olvastam az utolsó éjemen, be nem fejezhettem.
Szent Péter: Istennél minden tudást megtalálsz, lépj be hát a mennyek kapuján! (Török Ignác belép az ajtón)
Angyal 6.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt)
Lahner György: (belép és ő is a képekre néz) Mit keresek én e sok hős között? Én, Lahner György, csak fegyvergyárban robotoltam, mit építettem volt Nagyváradon - tettem csak ennyi volt.
Szent Péter: Ne becsüld le a munkás kérges kezét, ha te nem építesz gyárakat, ki harcolna, üres kézzel áll, győznie nem lehet. Ha te nem építesz gyárakat, pár hónap és harcotok elbukik.
Lahner György: Ezt mondták vádlóim is. Bűnömül róttál fel, mit az ágyúkra vésettem: „ne bánts a magyart!”. Bár törve beszélem csak a magyart, ezt örökre megtanultam, s nem felejtem.
Szent Péter: Míg magyar él e földön, téged sem felejtenek. Menj be a vértanúk honába! (Lahner György belép az ajtón)
Angyal 7.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt)
Knezić Károly: (belép)
Szent Péter: Isten hozott, Knezić Károly. Északon, délen, keleten és nyugaton védted a védtelen hazát, ezer vészen át.
Knezić Károly: Fegyverem a forradalomnak szenteltem, nem pihent soha.
Szent Péter: Lázadtál minden ellen, mi szabadságodat korlátozná.
Knezić Károly: Semmibe vettem a királyt és sok nemest, csak a népet szerettem, kit önzésük nyomorít.
Szent Péter: Kardoddal szolgáltad a szegényeket, kiket Jézus olyannyira szeret, harcod mégis elveszett.
Knezić Károly: Majd jönnek új harcosok, kik ügyemet győzelemre viszik. Nem vesztettem, mert halálig enyém becsületem, ahogy kitüntetéseim is lányomnál rejtekben pihennek, se egyiket, se másikat elvenni nem lehet.
Szent Péter: Lépj hát be oda, hol békéd megleled. (Knezić Károly belép az ajtón)
Angyal 8.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt)
Szent Péter: Ki a következő?
Titkár: (kinéz a nézőtér felé) Nagysándor József, de úgy látom, nem sietős neki.
Szent Péter: Megrettent a bitófa előtt?
Titkár: Nem, csak megkérte hóhérját, hogy várja meg, míg szivarja végigég.
Nagysándor József: (belép) Ez lenne hát a halál, mely annyiszor kacérkodott velem? Ma nekem, holnap neked.
Szent Péter: Bátorságod nemzeted számára példakép: tízszeres túlerő ellen harcra keltél.
Nagysándor József: Csak annak van joga háborúba menni, ki saját halálával szembenéz.
Szent Péter: Mert semmibe vetted életed, tiéd lesz az örök élet, lépj be a bátrak dicsőségébe! (Nagysándor József is belép az ajtón)
Angyal 9.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt)
Leiningen-Westerburg Károly: (egyenruhában belép és körbenéz) Hosszú vándorlásom itt véget ér.
Szent Péter: Leiningen-Westerburg Károly, ki német tájon születtél, most hazaértél.
Leiningen-Westerburg Károly: Német a vérem, becsületem magyar, hitvesem hazája már enyém, véremmel szereztem a jogot, hogy kimondjam, magyar vagyok.
Szent Péter: Nem fájt szíved, hogy saját véred ellen küzdöttél?
Leiningen-Westerburg Károly: Nem a német, a zsarnokság volt ellenem, kardom sohasem volt becstelen.
Szent Péter: Isten előtt becsületed örök, folttalan.
Leiningen-Westerburg Károly: Ahogy magyar egyenruhám is, melyet halálomban viseltem.
Szent Péter: Ebben őriz meg majd a magyar emlékezet. Lépj be az öröklétbe! (Leiningen-Westerburg Károly belép az ajtón)
Angyal 10.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt)
Szent Péter: Aulich Lajos, lépj elém.
Aulich Lajos: Itt vagyok és várom az ítéletet.
Szent Péter: Miért nehezedne rád az ítélet?
Aulich Lajos: Polgárnak születtem, s nemzetem sírásója lettem, minden álmom porba hullt.
Szent Péter: Miért vádolod magad?
Aulich Lajos: Miniszter voltam a romlás idején, engem vádol a vereség. Álmodtam, hogy minden ember, rác, német, oláh és magyar, mind testvér és szabad, és a zsarnokság van csak ellenünk. Célunk a közszabadság, hogy mindenki legyen szabad és nem csak a magyar.
Szent Péter: Ne vádold magad, eljön majd a nap, mikor kezet nyújt egymásnak a sok nemzetiség, s mind együtt lesz szabad. Most menj, Isten országa vár reád. (Aulich Lajos kimegy az ajtón)
Angyal 11.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt)
Titkár: (Szent Péterhez fordulva) Hát ennek nem lesz soha vége? Meddig gyilkolják még a magyar hősöket?
Szent Péter: Félek, még folyni fog a vér jó évszázadig. Vajon ki lesz a következő?
Titkár: (újra a nézőtér felé néz) Damjanich János, a vad rác és jó magyar, sokáig szenved a vesztőhelyen
Damjanich János: (belép) Tört lábam miatt nehezen léptem át az életen.
Szent Péter: Te futtattad meg legtöbbször a császár hadait.
Damjanich János: Hazám védelmében féktelen vagyok. A csatában mindig első voltam, ezért lettem majd az utolsó a halálban. Hogy letegyem a kardot, két császár ereje kellett.
Szent Péter: A két császár hatalmas semmi már rég semmi lesz, de hazád élni fog.
Damjanich János: Ez elég nekem. Csak még szegény Emíliámra vigyázzon Istenem.
Szent Péter: Megvívtad utolsó harcodat, Isten országa befogad. (Damjanich János átmegy az ajtón)
Angyal 12.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt)
Vécsey Károly: (belép) Végül megérkeztem én is.
Szent Péter: Megélted társaid halálát, tizenháromszoros volt szenvedésed.
Vécsey Károly: Tizenháromszor is igazságtalan volt a vád, hogy áruló lettem.
Szent Péter: Azzal vádoltak, hogy királyod ellen lázadtál fel.
Vécsey Károly: Az alkotmányra tettem esküt, mit ő jóváhagyott. Hűségemért ért utol bosszújuk.
Szent Péter: Apád volt vádlód bíráid előtt.
Vécsey Károly: Az udvarnál szolgál, a császár kegye neki fontosabb.
Szent Péter: Elvehették rangodat, címedet, neved mégis örökre fennmarad.
Vécsey Károly: Magasról indultam, s az akasztófa magasságáig jutottam.
Szent Péter: Hazádért haltál és éltél, menj magasabbra: Isten országa befogad.
Vécsey Károly: Hát minden hiába volt? Győzött a zsarnok és minden ellenünk?
Szent Péter: Nem volt hiába. Véretekből új hajtás fakad, mert hiába jönnek új idők, új zsarnokok, a szabadság örök, mint a nap, mely minden éjjel után felragyog. Nem volt hiába áldozatotok, mert míg magyar él e földön, e napon rátok emlékezik, és bármivel veri is a jelen, ti adtok erőt neki. (Vécsey Károly belép az ajtón)
Angyal 13.: (a paraván elé lép és meggyújt egy mécsest a vértanú képe előtt)
Titkár: (a paravánra néz, majd Szent Péter felé fordul) Szegény magyarok, Mohács óta a föld nem termett ennyi vértanút.
Szent Péter: Vértanúk és hősök földje ez, meghalni tudnak, csak élni nem. Míg béke van, jól megy soruk, egymással vitáznak, magát mind a másiknál bölcsebbnek hiszi, de ha rájuk tör az ellen vagy a vész, nemzet végre magára talál, s a véreső elsöpri ellentéteik.
Titkár: Ezért küld rájuk az úr annyi próbát és szenvedést?
Szent Péter: Talán ezért, de ki értené meg az ő útjait? De zárjuk be mára a vértanúk nagy könyvét, ily díszes lapja nem volt tán soha! Véres napra jön most az est.
Titkár: (újra kinéz, most a nézőtér másik része felé) Várjunk még, Pesti laktanyában új kivégző osztag, új foglyot kísér.
Szent Péter: És ki légyen az?
Titkár: A magyarok miniszterelnöke, Batthyány Lajos, nyakán saját keze okozta seb.
Szent Péter: Hogy ne akasztófa, hanem golyó legyen végzete.
Titkár: Ketten támogatják, alig bír lépni már. Fél térde földre ér, s úgy kiáltja a puskák csöve felé: „Vadászok rajta! Éljen a haza!” És egy hű élet véget ér.
Batthyány Lajos: (belép és körbenéz) Egy vérző földről szép világba értem. Hűségem nem volt hiábavaló.
Szent Péter: A hűség sohasem hiábavaló.
Batthyány Lajos: Álmodtam egy virágzó hazáról, melynek királya és népe egybe forr. Királyom ellen hadat nem vezettem, mindig a békességet kerestem, mégis hazám rabbá lett, én pedig halott.
Szent Péter: De neved fennmarad, és hazád is élni fog.
Batthyány Lajos: És nem éri több megpróbáltatás?
Szent Péter: Mindig lesznek új zsarnokok, új csapások, ezerszer temetik nemzeted, de az mindig talpra áll. Jönnek keletről és jönnek majd nyugatról új és új hadak, sosemvolt zászlók alatt, és mind tort ül majd felettetek, megássák sírotok, de ti örökre éltek, mert örökre él a szabadság is bennetek.
Szózat