Vágytam látni templomod, valaha legszebb volt a magyar templomok között, kapujáról Márai írt regényt…
Most csendben alszik a belváros csillogó házai között, ahogy kriptájában pihen, a nagyságos fejedelem, sírján ezer virág és koszorú, három színünk mindegyiken.
Nézem a sírt, Rákóczi szellemét idézem, harcolt egy hazáért, mely csak holtában fogadta be, őrzi egy város, mely már nem övé - megérte vajon? A harc célja a győzelem, vagy a becsület maga?
Járom a templomot, kirakva egy hír: boldoggá avatják Sáry Salkaháziovej-t.[1] Tipikus magyar sors az övé: németnek született, magyarként élt, zsidókat mentett, - mint tudjuk, ebbe sok igaz ember belehalt - halálában szlovák lett neve.
De az üvegablakon, még Szent István, s a koronás címer - míg barbár kéz be nem töri: vagyunk és ott is maradunk.
Ha másképp nem, mint kép színezett üvegablakon.
[1] boldog Salkaházi Sára vértanú