Kesernyés cigaretta íz, kopár hegyoldalak, messze tűnt régmúlt idők.
Vasalás gőzillatú regéiben, nagymamám erről mesélt, hogy eget karcolnak hegyek, s végtelenek a fenyvesek. Kisgyermekként hittem is meg nem is.
Nagymamám meghalt, elnémultak a régi mesék…
És eltűntek a végtelen erdők, az ősinek tűnő fenyvesek, téli szélvész tépte ki a fákat, s vele a mesék utolsó szavait.
Ez maradt: kopár hegyoldal, és egy félig szívott cigi.
De a kitépett fatörzsek helyén rózsaszín tenger lengedez, virágok, melyeket eddig nem láttam meg.
Mert a természet él és örök, csak minket, buta embereket rémít oly nagyon a halál és pusztulás.
Felvidéki anzikszok régi önmagamhoz
Comments