Azt mondják, esett az eső,
mindenki saját ügyében sietett,
csak a műveltebbek olvastak
párizsi lapokat,
hogy kitört valahol, valami revolúció,
s emlegették március idusát,
mely jó nap a zsarnokbuktatásra.
E nap reggelén, minden magyart
másfelé húztak vágyaik:
másfelé a megfontolt Széchenyit,
másfelé tartott a pesti ifjúság,
Kossuth is másképp képzelte a politikát:
ezer volt a cél, az elképzelt haza,
ezer volt az út, min haladni kell.
Mégis, ez esős tavaszi reggelen,
tüzek gyúltak Pozsonyban és Pesten,
e napon harsogott a szabadság,
s csitultak szenvedélyes viták,
egyet akart, ki József-napi vásárra várt,
egyet a jurátus, ki csak tanulta,
s a politikus ki, művelte a jog tudományát,
egyet a nincstelen, kinek háza és hazája se volt,
a nemes és a nemtelen, polgár és paraszt,
a fekete-aranyba öltöztetett katona,
de egy volt a magyar,
s ki más nyelven nevezte Istenét,
mind együtt indult jogért,
egy szabad hazáért.
Azt mondják, unalmas volt
ezen esős márciusi nap:
vér nem ömlött, tűz csak lélekben gyúlt,
nem lőttek le, s nem akasztottak senkit sem,
minden békésen és jogszerűen folyt:
szavakat írtak le, nyomtattak és szavaltak,
törvényt hoztak, benyújtottak egy petíciót,
mert a magyar nép erős volt,
és nem erőszakos.
Ezen az esős márciusi napon,
polgárrá vált az alattvaló,
nemzetté a nép,
jogot és szabadságot nyert a haza.