Felvidéken kis üzlet, fojtogató szuvenír-özön, ezernyi faragott, s öntött giccses ajándéktárgy között, egy aprócska zacskó: Stefan az első, dénárja.
Nekünk Szent István, nekik első Stefan; hisz történelmüknek ugyanúgy része, mint nekünk.
Idegen, oroszos zászló leng már a régi magyar vár felett, de István emléke összeköt: álma és műve, egy közös hon, mely mindünk otthona, melyben mindenki egyenlő, túlél mindent, örök.
Bár visszatérnél hozzánk, István király, és forrasztanál össze tucatnyi hitet és nemzetet, hogy e föld mindünk hazája legyen, hogy élhessünk együtt, szabadon, boldogan, eszméd és kettős kereszted oltalma alatt.
Felvidéki anzikszok régi önmagamhoz