A remete könnyű szívvel, de nehéz lábakkal érkezett meg a zarándokútjáról. Volt keleten, volt délen és nyugaton, mindenhová elvitte Isten szavát és meghallotta azt, amit az Úr az adott helyen üzent neki.
Most azonban nagyon vágyott már remetelaka csendes nyugalmára, az unalmas, csendes, mégis értékes hétköznapokra… Azonban, amikor meglátta otthonát, észrevette, hogy a szőlő igencsak nekivadult, s befutotta a diófát és a házikó oldalát is…
- Hát, azt hiszem, az elkövetkező napokban kevés időm marad az imaórákra…
- Ha hittel műveled a kertet, az is imává válik – válaszolta Jézus.
- Reménytelen vállalkozásnak tűnik ez az öreg csontjaimnak – nézett körbe a remete.
- Minden munka reménytelen, amíg félsz tőle, és hozzá nem kezdesz. És ne panaszkodj az öregségre: az ifjak is vének, ha fásult a lelkük, de az agg test is megújul, ha lelkében felébreszti az erőt.
- Magyarázz meg nekem valamit, Uram, amit nem értek. A szőlő az egyik legnemesebb növény: megvidítja az emberek szívét, de a legszentebb is, hiszen a Szentmisén véreddé válik. Miért van az, hogy most mégis mindent benőtt és megfojtott, és még gyümölcsöt sem terem? Hogy lehet valami egyszerre jó és rossz is?
- A szőlő is olyan, mint ember vágya és öröme: nem jó és nem rossz, minden a szívben dől el. A vágyaid örömöt ígérnek, de csak akkor, ha kordában tudod tartani: amíg te uralod a vágyaidat és nem azok uralkodnak rajtad. Ahogy a szőlő is bő gyümölcsöt terem, ha gondozod, ha nyesegeted, de ha nem, akkor minden nemesebb fát, minden szándékot megfojt!
A remete látta, hogy hiába mond bármit is, Jézussal nem tud vitatkozni: fogta hát az ollót és nekikezdete rendbe rakni kertecskéjét, csak a faluból felbongó harangszó állította meg egy-egy imára.
Már estére járt, amikor legalább a diófát kiszabadította: néhány ágát is levágta. Jó lesz tüzelőnek télire, gondolta. Amikor befejezte a munkát, és a napra nézett, észrevett egy szőlőfürtöt, s amikor visszaindult a lakába, a talpával felfedezett pár szem diót is. A diót feltörte, áldást mondott és leült vacsorázni.
- Jó étvágyat! – szólalt meg Jézus.
- Köszönöm, Uram. Nem számítottam ilyen lakomára.
Jézus ránézett a remete táljára: egy fürt szőlő és pár szem dió.
- Látom, megértetted, amit mondtam neked: hiába a javak bősége, nem csillapítja a vágyat, de ha a vágyaidat szabod a lehetőségeidhez, mindig eltelsz a jóval, nem marad benned hiány.
- Köszönöm, Uram. Leülnél mellém?
Jézus mosolyogva bólintott és leült a remete mellé, késő éjszakáig beszélgettek, egészen addig, amíg fel nem ragyogott a Göncöl és az a bizonyos csillag, amit a remete választott zarándoklata idején.
Albertirsa, 2023.10.15.
Török Tündének a meséhez kapcsolódó posztja ide kattintva olvasható!
Nekem nagyon tetszett minden szava, mert hordozza az adottság és a lehetőség egyensúlyát. Életünk során, bizony, nem mindig találjuk meg a mérleg nyelvét a két dolog között. Ebből sok bánat, fájdalom és megnem - értés gyűlik szivünkben. Pedig mindennek ott kellene eldőlnie végül. Köszönöm, és önvizsgálatot tartok szigorúan magamban is.