Élt egykor egy szent életű remete, aki bár bízott Isten irgalmasságában, így üdvösségét nem féltette, de szent hiúsággal eltelve vágyott a szentség koronájára. Ezért arra kérte az Urat, hogy mutassa meg neki az utat, mely által bizton elnyerheti a szentség koronáját.
Az Úr meghallgatta imáját és elküldte hozzá angyalát, hogy az tanítsa a szentség útjaira a remetét.
Az angyal a remetét először elvezette egy nagyvárosi palotába, hogy megszámlálhatatlanul sok üzlet működött, melyekben sok cifra, s szemre kellemes nőszemély forgolódott. Az angyal rámutatott a leginkább feltűnőre, s így szólt a remetéhez:
- Ha nem leszel olyan, mint ezen nőszemély, mondom neked, nem nyerheted el a szentség koronáját.
A remete nem mert megszólalni, de igencsak furcsállotta ezen tanítást. Az angyal azonban tovább vezette egy tópartra, hol egy nőszemély ruháitól megszabadulva, mezítelenül élvezte a napfényt és a szabadságot. Az angyal rámutatott és így szólt:
- Ha nem veszel példát ezen nőszemélyről, mondom neked, nem lesz tiéd a szentség koronája!
A remete újfent csodálkozott, de még mindig nem mert megszólalni, így az angyal tovább vezette egy parkba, hol egy padon ülő férfira mutatott:
- Nézz rá! A szeretője kidobta, kinevette, megalázta, nem is válaszol leveleire, de ezen férfiú még mindig itt ül, hol egykor reggelente találkoztak. Végy példát róla, hogy tiéd legyen a szentség koronája!
A remete már igencsak küszködött önmagával, de követte az angyalt, ki a park egy másik szegletébe vezette, hogy egy férfi és egy nő felső ruházatát levéve szerelmeskedett.
- Nézz rájuk! Mert mondom, ha nem követed őket, nem lesz tiéd a szentség koronája!
A remete ekkor már nem volt képes türtőztetni magát és kifakadt:
- Távozz tőlem, sátánnak angyala! Mert látom ám, hogy nem a Magasságbeli küldött hozzám, hanem a mélységekben lakozó kísértő! Megmutattad nekem a hiúságnak és paráznaságnak megannyi faját, hogy mondhatod hát nekem, hogy ezeket kövessem, hogy a szentségnek koronáját vágyom elnyerni?
Az angyal megrázta fejét és szelíden magyarázni kezdett:
- Megmutattam neked az asszonyszemélyt, ki teste szépségének rabja: megvonja magától az ételt, testét naponta gyakorlatokkal gyötri órákon át, csak hogy szemre kellemesebb látványt nyújtson. Képes lennél-e ennyi szenvedésre, hogy Megváltónk szemében lelked szebb legyen?
A remete szomorúan ingatta fejét, mire az angyal így folytatta:
- Láttad az asszonyt, ki a vízparton levetkezett? Vajon le tudod-e annyira vetni az önzőséget magadról, mint ez a nő tette a ruháival? Mersz-e meztelenül Isten elé állni úgy, bűnös voltodban, mint tette ez a nő, amikor testi tökéletlenségét másoknak láthatóvá tette?
- Vezetőm az Úrhoz, bevallom neked, hogy nem – ismerte el a remete.
- És láttad a férfit, ki visszavárja hűtlen kedvesét? Tudsz-e így, feltétel nélkül várni, szemben az észnek minden érvével, Jézus kegyelmére?
- Most már látom, hogy nem lesz enyém a szentségnek koronája – szomorodott el a remete. – De, áruld el nekem, hogy a pártól, kik botrányt okozva nyíltan gyakorolták a szerelem tetteit, ugyan mit tanulhatok?
- Tőlük azt tanuld meg, hogy a szerelmükben teljesen egymás felé fordultak, számukra nem létezett külvilág, csak a másik. Képes lennél-e így elfeledkezni magadról, arról, hogy mások mit gondolnak, Jézus szeretetében? Mert mondom én neked, hogy a világ fiai jobban szeretik egymást és magukat, mint ti, akik a Világosság fiainak mondjátok magatokat, a Megváltónkat!
Erre a remete megbúsult,és hazafelé indult. S akárhány hiúval, szabadságra vágyóval, vagy szerelmessel csak találkozott, mindegyiket tisztelettel köszöntötte.
Mikor hazaért, megfáradtan elmondta éjjeli imáit és elszenderedett. Álmában megjelent neki Isten angyala és átnyújtotta neki a szentség koronáját, de a remete tiltakozni kezdett:
- Ugyan, mivel érdemeltem volna én ezt ki? Mivel lennék külön, mint a világnak fiai?
- Az alázatosságoddal, hogy ezt beláttad – mosolyodott el az angyal, s ezzel a koronát remete homlokára helyezte.
A képeket köszönöm Böősi Tündinek (Joy of Life)!
