A táj gyönyörű, a sors keserű, vasbakötött vidék ez, az erdőben szögesdrót futott, s gomba-bunkerek nőttek a földben…
A táj gyönyörű, a sors keserű, elhagyott vetésben erdőt növelt az idő, hogy legyen fa, legyen barakk és koporsó, mert népeket űzött el a történelem.
A táj gyönyörű, a sors keserű, évezrede kihátrált országot vigyáz, szelíd tájban kövek mesélnek, tatárt, törököt, nép- és mindenféle demokráciát.
Dombhátakon szerek sorjáznak, kedves a napfény és édes a gyümölcs, két gazdag ország szorításában díszes nekünk az élniakarás.