A videómegosztón Adyt hallgatok,
s közben arra gondolok,
mik voltak egykor szavaid:
mint lángfarkú rókák futottak[1]
felgyújtva palotát s templomot,
világnak akartak fény lenni,
s lerombolni mindent,
minek ódon doha fojtogat.
S mivé lettek most verseid?
Unt tananyaggá,
mit olvasni, s ismerni illik…
Hol lenne hang
életet adni soraidnak?
Hol az újító szellem,
mely új utakra csábított egykoron?
Hol az erő, mely erődhöz méltó lenne,
értelem, mely verseid értené?
Átírják soraid léha lantzenére[2],
mely elit szalonokban
udvarias tapsra késztet.
Nagyságod törpítve
leszel e kicsinyes kornak befogadható,
közhellyé tesznek a közönségnek:
lágy líraként már nem vagy veszélyes.
Bár némulna el minden száj[3],
mely sablonná teszi verseid,
bár törlődne minden kánon,
mely lázadásod szabállyá teszi!
Talán akkor…
A néma csendben
felharsognának
s gondolattá válnának szavaid.
2024.02.07.
[1] V.ö.: Bír 15,4-5.
[2] V.ö. Shakespeare: III. Richárd.
[3] V.ö.: Róm 3,19.
Nagyon szeretem Ady verseit, nagyon igaznak és elgondolkodtatónak érzem soraidat!❤️