Kép: Czigány Dezső - Női akt vízparton
A nő szerette a folyópartot, az eldugott kis zugot, ahol elfelejthette a világot és a világ is elfelejthette őt. Néha hazafelémenet megállt, és az ártéri erdő ember nem járta ösvényein felkereste az ő titkos kis partját. Ha nem lett volna időnként ez a kis lopott ideje, talán nem bírta volna a mindennapi taposómalmot, de ilyenkor ledobta minden ruháját, megmártózott a vízben, kifeküdt napozni egy jó könyvvel és úgy érezte, hogy lassan minden egyensúlyba kerül. Nem volt több, mint egy illúzió, hiszen nem oldódott meg semmi sem a problémáiból, de amikor visszatért a világba, már nem voltak olyan ijesztőek a rá váró megpróbáltatások.
Füllesztő nyári este volt, olyan, amikor még a lélegzetvétel és a gondolkozás is túlzott erőfeszítésnek tűnt. Hiába volt pucér, hiába próbálta felfrissíteni magát a folyó vizével, nem tudott megküzdeni a bágyadtságával és elszundított a törülközőjén. Az utolsó emléke az volt, hogy a könyv kicsúszik a kezéből…
A kép Lennert Géza fotóművész alkotása
Szendergéséből két férfihang billentette ki.
- Nézd! Nem is tudtam, hogy élnek bálnák Magyarországon!
- Hogy ezt nem tiltja be ezt a városszépészeti bizottság!
- Ha ezt a kiterített tehenet nézem, megértem a buzikat! – hergelték egymást.
A nőt megbénította a megaláztatás. Máskor, ha nagynéha valaki arra tévedt, magára terítette a törülközőjét, most azonban képtelen volt megmozdulni, vagy arra, hogy egyáltalán kinyissa a szemét. Még sohasem érezte ennyire megalázottnak magát. Tudta jól, hogy az évei és a kilói száma állandóan versenyben vannak, hogy melyik gyarapszik gyorsabban. Tudta, hogy az alakja már régen nem olyan, amit megnéznek a férfiak az utcán, hogy a pocakja beelőzte a szétfolyó melleit, hogy már maga sem tud mosolyogni magára, ha a tükörbe néz; mégis, az, hogy ez a két férfi így kibeszélte a testét, fojtogatta.
Az első gondolata az volt, hogy gúnyosan, bántón beszóljon ennek a két férfinak, hadd fájjon nekik is, ahogy neki. Talán a bunkóságukat kéne pellengérre állítania:
- Pedig azt hittem, hogy két ilyen őstuloknak bejön a Willendorfi vénusz! – Mivel a hangjuk alapján ennek a két pasinak még az óvodai végzettsége sincs meg, ezért szinte biztos, hogy nem hallottak a prehistorikus művészet eme remekéről.
Észrevétlenül a szemhéjain keresztül kilesett, s azt látta, amit várt: sörhas, kőművesdekoltázs, egy hetes borosta, vizenyős szemek, vászonsapka… Valószínűleg évtizedek óta ő az első meztelen nő, akit látnak, talán ezzel kellene visszavágnia:
- Az én cicim is feszesebb, a fenekem is kisebb volt, amikor utoljára boldoggá tudtatok tenni egy nőt!
De ennek nincs semmi értelme… - gondolta magában. Hiába bántaná meg őket, hiába próbálná megalázni, ettől neki nem lenne jobb… Inkább hallgatott.
Eszébe jutott egy írás, amit egyszer a neten olvasott, egy nőről, aki a tengerparton napozott, akit szintén kibeszélt két férfi, de amikor baleset történt, ő volt az, aki fel tudta kínálni a segítségét: doktornő volt. Amikor olvasta, akkor érzett hasonló megalázottságot, mint most: egy nőnek miért kell doktori címet felmutatni ahhoz, hogy vállalhassa magát? Akinek nincs meg a péhádéja, az csak télikabátban jelenhet meg nyilvánosan?
Aztán ott volt az osztálytalálkozójuk. Minden osztálytársnője vékony volt, csinos ruhákat viselt és egyfolytában dicsekedett. A karrierjükkel, a családjukkal, a gyerekeikkel, a gyerekeik iskoláival vagy már az ő karrierjükkel… Ő meg csendben ült az asztalnál, hiszen semmire sem vitte. Rá kellett döbbennie, hogy mindaz, amit elért, mindaz, ami neki boldogságot jelent, semmit sem számít ebben a világban. Az otthona nem az az álomlakás, amit a lakberendezési magazinokban mutogatnak. Karrier? Örülnek, ha nem ürül ki teljesen a családi kassza hóvégén. A gyerekei sohasem voltak osztályelsők, de ha kellett, mindig számíthatott rájuk.
A teste pedig… Arra a sors írta élete történetét, minden meglátszódik rajta: a terhességek, a szülések, a napi rohanások, a sietve elfogyasztott ebédek, hogy havonta egyszer, ha eljut fodrászhoz, edzőteremtől pedig nem is álmodhat. Igen, a teste is olyan, mint az élete.
Az élete, amit szeret. Amit akart, amit vállalt magának.
A két férfira gondolt, akik csökkenő változatossággal, de változatlan intenzitással minősítgették testi adottságait. Vajon ők megélték valaha is azt, hogy mit jelent kifeküdni a vízpartra és megbékülni a világgal? Hogy vállalni tudjuk, azt, akik vagyunk és ne vágyjunk többre, egyszerűen csak örüljünk az életnek?
A nő hirtelen erősnek érezte magát attól a gondolattól, hogy ez ő: a látszólag szürke életével és megöregedett testével, és hogy mindezt vállalni tudja, mert nem az számít, hogy mik, hanem az, hogy kik vagyunk.
Kinyitotta a szemét és felült. Nem takargatta sem a szoptatásban meganyásodott melleit, sem a terhességi csíkjait. Minek is takargatta volna? Szemmel láthatóan már elég alaposan tanulmányozták. Egyszerűen felült és kedves mosollyal felváltva a két férfi szemébe nézett:
- Jó napot! Ugye milyen szép napunk van?
Az azelőtt még oly magabiztos férfiak hirtelen elhallgattak, lesütötték a szemüket és elsomfordáltak. A nő mosolyogva nézett utánuk.
Comments