Budavár visszavételére (1686. szeptember 2.)

Dicsérhetnek-e téged, Uram, az ágyúk, kardok és halottak, harci trombiták hangja: dicsőít-e a halál és pusztulás?

Kedves-e neked a romokra tűzött keresztes zászló holttestek fölött?

Zenghet-e Te Deum[1] mint győzelmi induló, szólhat-e újra a Kyrje[2] s az Alleluja, miközben lovak patája tetemre hág?

De hallgathat-e a szív, mikor e talpalatnyi föld újra magyar, keresztény, szabad? E nap új reményt ígér, hogy magyar lett Zsigmond s Mátyás városa, hogy eggyé lesz a három részre szakadt haza, minden magyar szívű népnek otthona…

Ne ünnepeljük a győzelmet, mit a kereszt a félholdon aratott, de ünnepeljük az életet, melyre e nap kaput nyitott.

Emlékezzünk a hősökre, harcoltak bár más zászlók alatt, küldte őket harcolni sok haza, hisz ki hite szerint harcolt becsülettel, annak nyughelyet kínál e föld, s emléke örökre megmarad.

Kép: Benczúr Gyula: „Budavár visszavétele 1686-ban”.

[1] Téged Isten dicsérünk [2] Uram, irgalmazz