- Pocsai Ildikónak
István király… szavak, s emlékképek.
Tört sorsunk alatt tört képszilánkok.
Egy ünnep, egy nap.
Egy ökölbe zárt kéz.
Egy eszme, egy álom, melyről azt mondják, nem is volt Tiéd.
Egy korona.
Egy rockopera.
Egy öreg arc templomok falain.
Egy körmenet.
Egy ország, melyet álmodtál nekünk.
Majd ezer éve üljük ünneped, mit László királyunk rendeltetett. Majd minden nemzedék más zászló alatt, sokszor csak szívünkben őriztük emlékedet.
Mert mindig jöttek új korok, új eszmék, új urak, kik még nevedtől is féltek, tagadták belőle a „Szent”-et, s lettél I. István király: próbálták velünk elhitetni, csak egy vagy a sok közül.
Féltek nevedtől, s lett napod Alkotmány s Új Kenyér.
De Nélküled az alkotmány csak üres papír, mire egy bíró írta terhünkre az ítéletet.
S hogy eltagadták neved, a falat szánkba keseredett. Tűzijáték csillogása akarta túlszárnyalni fényedet, s repülő és úszó vad harci vasak döreje nyomta el halk szavad.
Mégis, tilthatták, elcsalhatták az ünnep lényegét, valahol titokban szívünkben megmaradt, más volt ez, mint a többi nyári nap, hiába halt el bennünk már-már a remény, a rossz időknek mindig vége lett, rendszerek tűntek, az új eszméken már mindenki nevet, álságos szavakat szél szórta szét - de Te vagy, s vagyunk mi is.
S addig vagyunk mi is, több, mint népség, több mint csőcselék, míg műved s szellemed bennünk él.
Mint mikor régi szerelmeseket választ el buta végzet, sok kilométer, félelem, irigység. Már nem írnak, nem beszélnek, egymásra gondolni is félnek, mert fáj az emlék, fáj a nincs hogyan és tovább. Mégis,
ha boldog napok évfordulója közelít, szebb ruhát vesznek fel, reggel a tükör előtt hosszabban készülnek, ebédjük ünnepi, mit együtt ettek rég: mert tudják ünnep van. Nem írnak egymásnak, nem hívják egymást, mégis, a szívük egy napra összeér.
Így vagyunk mi is, öt kontinens, sok ország magyarjai.
Napodon ünnepül a lélek, felvesszük szebbik ruhánk, mert tudjuk egy napra, az örömben egyek vagyunk.
Egy ökölbe zárt kéz,
egy jobb, gúnyolódva mondták: tetemcafat, de hol vannak már a gúnyolók, semmivé foszlottak hangjaik.
Egy ökölbe zárt kéz, száradtan is erőt mutat, még a hitetlenek is megrendülnek láttán, pár csontdarab, aranyfoglalatban, testi valódból ennyi maradt.
Talán jobb is így.
Mert ki lenne képes szemedbe nézni, ki tudná állni pillantásodat? Jobb, hogy kezedet aranyba zártuk, nem kell félnünk, hogy szétcsap köztünk, büntetve méltatlan utódokat…
Mégis: e pár csont és a jobb: megvéd.
Ha ránk tör a vész, erőnk elégtelen, reményünk nincsen, vagy épp, ha álmunk túl merész, mi csak jobbod erejében bízunk.
Halálod kilencszáz évvel múlt, mikor körbehordoztuk jobbodat[i], s hamarosan visszatért Felvidék, Ruténföld[ii], Erdély, a Részek és Délvidék.
De mindez elveszett.
Talán mert jobban hittünk a szépen csengő új szavakban, mint jobbod erejében:
Wermacht. Luftwaffe, Tiger, Messersmith, a titokzatos értelmű Wun-der-waf-fen[iii], ahogy kimondtuk a szót, már győzhetetlennek éreztük magunkat.
De nem voltunk azok.
Jobbodat egy barlang mélyére rejtettük[iv], kegyelemből visszakaptuk, majd évtizedekig egy paplak mélyén őriztük[v].
Mégis, ha nem is láthattuk, csak néha-néha, tudtuk, hogy van és őriz minket.
Sok vörös, véres és szürke évtized után, újra álmodtunk egy szabad hazát, jobbodra néztünk, utcáinkon körbevittük,[vi] mint sok évszázadon át, könnyes szemmel néztük körmenetét, új erő töltött el. S jobbod megszabadított.
De jöttek, s mindig jönnek új eszmék, új szavak, új fényes szép jövő, s új vészek és bukás velük. Mégis: jobbod megmarad, s amíg marad, megtart. Mert a holt ember jobb keze erősebb, mint mit sok pillanat szülte diktátoré, sok politikai Mickey Mouse-é.
Álmodtál egy álmot egy igaz országról, mindenki hazájáról, szabadok honáról, egy eszméről, mely nem csak nyelv vagy vér, minden megtörtnek, üldözöttnek, kinek szíve tiszta, keze szorgos, otthona lehet[vii].
Mert ez eszme, ez a gondolat, mag volt, égigérő fa magva gyümölcsöt termő.
Mert ebből termett Torda[viii], hogy a hit szabad.
Mert jöhetett, tatár török, hogy megmaradtunk, hogy a megnyesett ág kizöldült, ez az eszme, ez álom adta.
Álmodtál egy álmot egy igaz országról, s bár ünnepi szónokok sokszor adták, ajkaidra hazug s álságos szavaik, amit a pillanat és a politika diktált.
Mégis: tanod, álmod igaz, s írásod szerint, álmodjuk mi is. Mert ez az álom igaz, igazabb mint a TV-k és bulvárok színes valósága, mint az aktuális felszabadítók márvány emlékművei, öröknek hitt ércszobrai, mint a szálldosó ideológiák. Hiába tagadják, hiába értelmezik mindig másképp szavad, az megmarad.
Másnak csak egy ékszer, egy marék
gyöngy, drágakő és nemesfém, aranyművesek remeke, nekünk mégis több, mégis más Koronád. Nekünk Szent, mint Te vagy.
Írhatnak történészek kolumnás cikkeket, hozhatnak évszámokat, írhatnak latin és görög koronát, minket ez nem érdekel, nekünk a Korona maga a haza, amit több, mint uralkodó vagy király. Nekünk a Korona minden jog forrása, azok teljessége, s ha éppen már földünk sincs: a haza.
Nélküle a király csak zsarnok[ix], s a szabadság látszat csupán.
Talán azért szeretjük, mert másunk nem maradt. Mikor már nem voltak se árpád-házi, se nemzeti királyaink, országunk szabdalva, a Korona volt a hit hogy nem halandó ember őriz s uralkodik, hogy nem vízre írt betű a törvény, hogy túl minden esendő emberen, valami őriz és örök.
Két nagy háború között, csonkolt hazában, szem nem láthatta, csak Smith Jeremiás[x], ki megértette: a nemzet és koronája egy. Mégis mindenben ott volt: az ezer nem-nem-soha felett, a bíró jogosztó szavában, fájóan irredenta dalban. Ha nincs is már király, ha nincs is a régi ország, még van jog és jövő.
Nagy háború után jött a Békeharc, a Korona távol, őrizte Fort Knox[xi], s már minden messze volt, mit egykor jelentett, sok pártember dőlt hátra elégedetten, már nem kísért a múlt.
Jött 1978 s az elnöki külön géppel a korona, oldalán a felirat:
United States of America, vörös parolis őrség fogadta, sapkarózsájuk még az ötágú csillag, tömegek néma áhítattal nézték, s bár nem tudtuk még, nem mertük álmodni, hogy a kommunizmus halálos sebet kapott. Mert az igaz király, az igaz uralkodó végre hazaért.
Jött ’83, s egy augusztusi éjjelen leléptél a templomok faláról, történelemkönyvek dohos lapjairól, egy nemzedék kereste Benned önmagát[xii], kereste minden kérdésre a választ, vívta meg Veled és Koppánnyal harcát, kiáltotta a fojtogató szürkeségre, hogy NEM KELL!!! s keresett Istent, s hazát Veled.
És végre eljött a rendszerváltozás, s lettünk koronás köztársaság[xiii].
Keressük arcodat, mint egykor Izrael kereste Istenét[xiv].
Amit láthatunk: templomok falain öreg isten-arc, ősöreg[xv], minden titkok tudója, komoran látja a jövőt, túl mindenen, mi emberi, túl minden szenvedésen, fiában meghalt a remény, vérei ellenére törnek, barátai nemzetére. Mégis, ez az arc túllát mindezen, benne bölcs bizonyosság, hogy átkozottan, gyűlölten, fogyva, törve, de népe-nemzete megmarad.
Keressük arcodat, kemény férfiarc, mely mindenkit egyesít.
Mert míg száz éve, a millennium díszletei között, Árpád volt atyánk, most az új millenniumnál a Te arcodat formázták szobrászok[xvi], Te voltál a béke, az arc, az ember, ki minket egyesít.
Nem,
Te már nem lehetsz önmagad, több vagy nekünk, mint egykor élt férfi, hús és vér fia: nekünk Te vagy Isten arca, mert szemeink gyengék és vakok, csak az igaz emberekben látjuk, az Örökkévaló arcvonásait.
Egy országot álmodtál nekünk, egy országot, mely mindünk otthona.
Egy igaz és szép országot, melyről talán utópiát mintázott Morus Tamás[xvii]. Egy országot, mely ezerszer elveszett, mégis él.
Egy országot, mely szétszóratott hét határ között, mégis egy.
Egy ország, mely néha ma is csak álom, de amikor kiejtjük neved, hiába élünk sok zászló alatt, egy pillanatra egyek vagyunk.
Egy ország, amit álmodtál.
Egy körmenet.
Egy öreg arc templomok falán.
Egy rockopera.
Egy korona.
Egy eszme.
Egy ökölbe zárt kéz.
Egy ünnep.
Ennyi vagy nekünk, tört sorsunk alatt, tört emlékképszilánkok, mégis
Törtségében
épp és egész.
Adassék nagyobb dicsőség Istennek![xviii]
[i] 1938-ban, a Szent István halálának 900 évfordulójára rendezett szentévben megemlékezésként körbehordozták az országban
[ii] Kárpátalját abban az időben ezen a néven emlegették
[iii] A német szavak magyarázata: Wermacht: német hadsereg a II. világháborúban, Luftwaffe: a német légierő, Tiger: a németek egyik legfejlettebb páncélosa, Messersmith: repülőgépgyár a II. világháborúban, Wunderwaffen: csodafegyver, a náci propaganda a hadihelyzet romlásával ezekre hivatkozva akarta fenntartani a végső győzelembe vetett hitet
[iv] A szovjet front közeledtével a Szent Jobbot is nyugatra menekítették és egy salzburgi barlangban rejtették el
[v] A budapesti Szent István bazilikában
[vi] 1989-ben tartották meg újra a Szent Jobb körmenetet, igaz már rövidített útvonalon
[vii] ez hivatkozás az úgynevezett Szent Istváni gondolatra, amit Szent István király fiához, Imre herceghez írt intelmeiből vezettek le: „Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” – ez alapján Magyarországon példátlan nemzetiségi és vallási türelem volt, egészen a legutóbbi időkig. Megjegyzendő, hogy egyes történészek ezt a mondatot az „ország” helyett csak a királyi udvarra értelmezik (mivel az Intelmek eredetileg latinul íródtak), azonban ez nem befolyásolja, hogy évszázadokon keresztül a gondolatot az országra és nem szűkebb körre értelmezték.
[viii] A világon először a tordai országgyűlés mondta ki a vallásszabadságot 1568-ban. Érdemes idézni a szövegét: „Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse […], de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az szuperintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa; ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől […], mert a hit Istennek ajándéka…”. Megjegyzendő, hogy a törvény csak négy vallást nevesített (katolikus, református, evangélikus, unitárius), de a gyakorlatban az ortodox vallás is részesült a szabadságjogokból.
[ix] A koronázásnak megvoltak a maga formai feltételei, pl. csak katolikus személyt lehetett megkoronázni, csak a Szent Koronával, csak magyar földön, de ami talán a legfontosabb: a leendő királynak meg kellett esküdni a magyar törvények betartására – ezért nem koronáztatta meg magát II. József magyar királlyá, s ezért történt csak meg Ferenc József koronázása is csak majd húsz év elteltével.
[x] Trianon után a Népszövetség Jeremiah Smith amerikai jogász-bankár pénzügyi szakértőt nevezte ki Magyarország pénzügyi főbiztosának. A Várban rendezték be főhivatalát. Segítségével a kormány egyensúlyba hozta a költségvetést. Munkája befejeztével a kormányzó megkérdezte, hogy mivel szerezhetne neki örömet, milyen emléket vinne magával legszívesebben Magyarországról. Horthy Miklós legnagyobb meglepetésére azt felelte: szeretné megnézni a Szent Koronát. Ez nem volt egyszerű dolog, a koronát nem szánták látványosságnak, nem lehetett csak úgy mutogatni. Horthy végül koronatanácsot hívott össze, és előadta az ügyet.” Végül Smith megtekinthette a Szent Koronát, ekkor mondta a híressé vált szavakat: „Most már tudom, hogy Szent István szent koronája: maga – egész Magyarország”
[xi] 1951-től 1978-ig az USA Kentucky államában lévő Fort Knox katonai támaszponton őrizték a Szent Koronát
[xii] Utalás az István a király c. rockoperára
[xiii] hossza vita után 1990. július 3-án a Magyar Országgyűlés a koronás kiscímert tette meg a Magyar Köztársaság címerévé.
[xiv] Utalás a 23. (24.) zsoltárra: „Ez az istenkeresôk népe, amely arcát kutatja Jákob Istenének”
[xv] Utalás Dániel próféta könyvére, aki Istent ezzel a névvel illeti
[xvi] a 2000. millenniumi évben a legtöbb szobrot Szent István királynak emelték
[xvii] Kevésbé ismert tény, hogy Morus Szent Tamás (1478-1535) szívéhez közel álltak a magyarok, utolsó művét, „Vigasztaló párbeszéd megpróbáltatás idején” helyszínét is a török által fenyegetett Magyarországra helyezte. Egyes kritikusok azt is felvetik, hogy leghíresebb művét, az Utópiát részben Magyarországról mintázta. Bár ez a kérdés vitatott, de pl. Utópiát félkör alakú országnak írta le, melyet a kör csonka végéről fenyeget az ellenség. S ne feledjük el azt sem, hogy Morus fiatalkorában Mátyás király alatt Magyarország Európa egyik legsikeresebb állama volt, természetes, hogy ihletet adhatott az elképzelt ideális világhoz.
[xviii] a latin „Ad maiorem Dei gloriam (A.M.D.G)” fordítása
Comments