Düsseldorf tarkulása

Lányomnak, Pankának

Düsseldorf, tarka város,

tarka zászlók lengenek,

az utcán ezerszínű tömeg,

házai hol jövőbe mutatnak,

hol múltat őriznek.

Folyó és csatornák keresztül, s kasul,

partján a nép semmit se tesz éppen,

jólét és gazdagság mindenütt,

kéttucatnyi-féle krumpli tarkul a standokon,

csak fekete-fehér fotókon barnul a múlt.

A kastélytalan torony történelmet tárol[1],

hajókat, s munkás köznapokat,

a templomok mécsesei a hit fényei,

kapualji sörözők tükrözik az egykori várost,

a német néplelket, mit Heine[2] nevetett.

Talán el kéne dobni a bédekkereket[3],

s elővenni egy Heine-kötetet,

tán megtalálnánk akkor a Loreley[4]-t,

megismernénk a derék bürgereket[5],

kiket a költő mosolyogva verselt.

A négy múzsa szobra előtt[6]

négy ifjú lány cseveg,

hisz a múlt talán csak képzelet,

mit nem ért meg a csetelő jelen.

Ki tudja, talán igaz lehet.

S egy parkban, valahol, északon[7],

hová a nyugat keletet álmodott[8],

mi, a délről jött vándorok,

túl ez ezernyi tarkaságon,

békét találtunk hosszú út után.

[1][1] az egykor leégett Schlossturm kastély megmaradt tornyában egy kiváló várostörténeti kiállítás látogatható

[2] Heinrich Heine (1797 Düsseldorf – 1856 Párizs) zsidó származású német romantikus költő

[3] útikönyveket

[4] utalás Heine egyik leghíresebb versére, a Loreley-re

[5] polgárokat

[6] a Kunsthalle Düsseldorf előtt

[7] Nord Park

[8] Japanischer Garten

Rozványi Dávid