Kitelepített német nemzetiségű kisfiú
Déli pályaudvar,
léptelen lépcsők,
üres vonatok,
kit várnék, nem érkezik,
kit kísérnék, nem erre jár.
Vonatindulás.
Mögöttem a régi élet,
barátok, hivatás,
becstelenség,
mely útra kényszerít.
Közben arra gondolok,
énemben hordozott őseim
hányszor szálltak vonatra így.
A magyar XX. század himnusza,
vonatkerekek csikorgó indulása,
monotonul kattog a "kell".
Indultak vagonok a Felvidékről,
szerelvények a Reich felé,
Szibériába robogott
félmillió magyar,
százezer svábot
fogadott keleti és nyugati
megszállási zóna,
majd belföldi járat,
kitelepítés,
irány a Hortobágy.
Vonatra kell szállnom nekem is,
már az enyém már luxuskupé,
de a lényeg változatlan,
kitől félni kell, felesleges,
tűnjön messzire.
Mégis,
bár kitépnek a kertből,
mit kezem ültetett,
sorsom mégsem lesz gyökértelen,
hisz bárhová megyek,
Istenem ott lesz velem.
Déli Pályaudvar, indul a vonat. Köszönöm, hogy a kupéban mellém ülsz, Istenem.