Minden szívhez tartozik egy has is; nem oly nemes, de nélkülözhetetlen
A férfi és a nő először találkoztak, hosszú hónapok csetelései után. A virtuális kapcsolatoknak ez a veszélye: az online térben minden nagyon szép és jó, örül a lélek, hogy a társára talál, de vajon mi történik, ha kilépünk a bit-ek álomvilágából? Vajon milyen az, amikor nem a kamerán keresztül, hanem szemtől szembe látjuk a másikat? Milyen lesz a saját fülünkkel hallani a másik hangját? Milyen lesz az illata? Működik-e az a valami, amit a jelen korban „kémiaként” határoznak meg?
Semleges helyszínt választottak, olyat, ahol nem fordulnak meg naponta, ahonnan könnyű a visszavonulás. A nő egy út menti vendéglőt, a Ferdinándot javasolta azzal, hogy otthonos, de még nem az otthon.
A férfi pár perccel korábban érkezett, s első pillantásra meg kellett állapítania, hogy a nő tökéletes helyszínt választott. A műintézmény megnevezése, „Bisztró” mintha alulcímkézte volna azt a különleges hangulatot, ami a belépőt várta: egy kis nemes porcelán a vitrinben, konyhaszék az ötvenes évekből, faragott parasztbútor, s ez a sokféle impresszió egy koherens képpé állt össze. Különösen keveredtek benne a stílusok: mint egy skanzen, csak élő, mint egy romkocsma, csak kitakarítva és felújítva, mint egy történelmi bolhapiac, amiből mindenki kiválaszthatja a saját múltját.
Leült, s elkezdte lesni a nőt: vajon, hogy fog belépni? A léptek mindent elárulnak az emberről, ahogy a tanár is tudja már, amikor a diák kijön a táblához, már az első szó előtt, hogy vajon készült-e az órára. A nő belépett, mosolyogva köszönt a pincérnek, ruganyos léptekkel indult az asztalok felé és önkéntelenül is elmosolyodott, amikor meglátta a férfit. A férfi tudta, hogy nem hiába tette meg a hosszú utat, megtalálta azt, akit keresett. Már csak az a kérdés, hogy vajon a nő is megtalálja benne ugyanazt?
Felállt és kezet nyújtott a nőnek: a puszi még szentségtörésnek tűnt volna ebben a pillanatban.
- Szia! – köszönt rá a nő. – Remélem, megengeded, hogy a valóságos térben is tegezzelek.
- Megtisztelsz. Szép helyet választottál – nézett körbe a vendéglőben.
- Szeretem ezt a helyet. Jól főznek és jó a hangulata. Javaslom is, hogy rendeljünk valamit, ami mellett beszélgetni tudunk.
- Bevallom, hogy nem vagyok éhes. De egy kávét szívesen meginnék.
- Én teázom. Látod, még el sem kezdtünk beszélgetni, de máris megtaláltuk az első ellentétet – mondta a nő, de a mosolya ellentmondott mondanivalójának.
- Ha csak ennyi lenne…
- Ha most azt akarod mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást, rögtön felállok és hazamegyek.
- Nem, határozottan nem ezt akartam mondani. Az ellentétek nem vonzzák, hanem taszítják egymást, próbára teszik a kapcsolatokat. De ha kiálljuk ezeket a próbákat, akkor csak erősebb lesz a kapcsolat és meg van rá az esély, hogy valóban örökké tartsanak.
- Soha ne mondd azt, hogy soha, se azt, hogy mindig.
- Nem is ezt mondtam! – nevetett fel a féri. – Az örökké nem azt jelenti, hogy mindig ugyanúgy, hanem azt, hogy a sok változások keresztül is megmarad valami. Valami, ami az igazán fontos. Ahogy a szerelem is változik az évek, az évtizedek során, de lényeg örök.
- No, gyorsan rendeljünk valamit, mielőtt még szerelmet vallanánk egymásnak!
- Akkor egy kávé és tea?
- És valamit mellé.
- Mit javasolsz?
- A hely specialitása a Ferdinánd[1], ezt javasolnám.
- Az mi?
- Elmondani nehéz, megmutatni egyszerűbb – mutatott a nő a falra, ahol a receptúra volt a díszítőelem – de a legbiztosabb, ha megkóstolod. A lényeg, hogy finom.
- Akkor rendeljünk és folytassuk a beszélgetést.
- A rendelés a beszélgetés része.
- Ezt hogy érted?
- Láttam, hogy amikor beléptem, vizsgáló szemekkel néztél, mintha pár másodperc alatt akartad volna eldönteni, hogy milyen ember vagyok. Én alaposabb vagyok, és legalább egy percet szánok a másikra.
- És abból, hogy mit rendelek, már tudni fogod, hogy milyen vagyok?
- Abból, és abból, hogy hogyan döntesz. Sokféle Ferdinánd van, mindegyik más és másféle ember kedvence. Ha gyorsan döntesz, meggondolatlanul, hebrencs vagy, Ha nem tudsz választani, döntésképtelen.
- De ha jól sejtem, ez csak az egyik próbatétel…
- Pontosan! A következő próbatétel az, hogy milyent választasz.
- Ezek szerint többféle is van.
- Igen és mindegyik más formáját jelenti az örömnek. És az, hogy melyiket választod, elárulja, hogyan tudsz örülni az életnek. Ne félj, nincs rossz választás! Csak meg akarlak ismerni, ahogy neked is ez a célod.
- Értem. Ez kezd olyan lenni, mint a három próba, ami elé a szegény ember legkisebb fiát állítja útközben egy boszorkány.
- Biztosíthatlak, hogy nem boszorkány vagyok, hanem egy álruhás tündér.
- Akkor, mielőtt választanék, szeretném tudni, mi a harmadik próbatétel.
- Azon már átmentél: elhitted nekem, hogy finom. Csak olyan férfiban tudok megbízni, aki maga is megbízik bennem.
A férfi felállt, kicsit meghajtotta a fejét és a pulthoz ment. Pár percet beszélt az eladóval és végül egy hatalmas tálcával tért vissza.
- Te jó Ég! – kiáltott fel halkan a nő.
- Nos, a választásom: mindegyikből egy kicsi. Egyszerű, amiben csak mazsola van: ezt azért választottam, mert szeretem az élet apró, napi, egyszerű örömeit. Mindennek örülni szeretnék, amit hoz a nap. Szilvalekváros: mert tudom, hogy a hétköznapoknak az ünnep adja meg az értelmét, vasárnap nélkül semmit sem ér a péntek. Fahéjas meggyes, mert szeretek kipróbálni új dolgokat, nem félek az ismeretlentől, tudok kockáztatni az ételben és a szeretetben is. A fehércsokis málnásban pedig minden földi jó benne van, amit szeretnék megadni annak, akit szeretek.
- Hát ez rengeteg… Ezt egy hét alatt sem tudom megenni.
- Akkor majd félrerakunk belőle, a szeretet és a sütemény is akkor jó, ha nem a pillanatról szól, hanem kitart. Az igazi szeretet nem ünnepnap, hanem a hétköznapok sora.
- Nem akarok elégedetlennek tűnni a sütemények sokféleségével és mennyiségével, de azért szeretném megkérdezni, hogy a barackleváros-diós miért maradt ki?
- Azért, hogy legyen miért visszatérnünk ide, ha kiálltam a próbát.
A nő válaszul csak elmosolyodott. A férfi pedig tudta, hogy még sok boldog és sok fájdalmas nap vár rá a nővel: egy teljes élet.
[1] a Ferdinánd alföldi, nagykunsági specialitás, igazi ünnepi sütemény, amely elmaradhatatlan része minden családi alkalomnak, lakodalomnak. A kelttésztás tekercset főleg Karcagon, Kunmadarason és a környék településein készítik. Karcagon mazsola nélkül, Kunmadarason mazsolával. Leginkább a darázsfészekre hasonlít, de a Ferdinándban nincs töltelék, sem dió, sem mák, a tésztát cukros vajjal kenik meg, a sütés vége előtt pedig tejszínnel locsolják meg. A cukros vaj a sülés során karamellizálódik. Kisebb méretű lábasokban, jénaikban szokás sütni, hogy minél több legyen a ragacsos, karamellizált felület - https://ferdinandbisztro.hu/
A mese szerepelt a 2025-ös Valentin-napi összeállításunkban is:
Comments