Hetény Lillája (Vajda Julianna)

A felvidéki Hetény egy olyan település, ahol jó megállni: rendezett utcái, emlékművei, bájos vizei mellett érdemes még felkeresni a Lilla Galériát és a gasztronómia oltárán hódolni a Gólya Csárdában. Ami azonban igazán különlegessé teszi egy asszony emléke: Csokonai Lillájáé.

Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) reménytelenül szerelmes volt „Lillába”, azaz Vajda Juliannába (1779-1855). Nagy, de rövid szerelem volt, egy évig sem tartott, amíg Lilla feladta a reménytelennek várakozást és 1798-ban feleségül ment egy gazdag kereskedőhöz.

Ez a néhány hónapos érzés azonban Csokonai Lilla verseiben halhatatlanná vált. A magyar irodalom nem lenne teljes „A reményhez” nélkül. Azon kevés vers egyike, amiből mindenki tud idézni:

Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó

Csalfa, vak Remény!

Kit teremt magának

A boldogtalan,

S mint védangyalának,

Bókol úntalan.

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szavadnak:

Mégis megcsalál.

Csokonai néhány év múlva meghalt, Lillának azonban hosszú élet adatott: nem csak a költőt élte túl, hanem első férjét is, s az 1840-es években másodszor is férjhez ment Végh Mihály református lelkipásztorhoz, s követte férjét a hetényi templomba is. Már elmúlt hatvanéves, amikor másodszor is oltár elé lépett - nem tudjuk, mennyi maradt az egykori „gyenge rózsaszájú, tűzszemű leánykából” (Csokonai Vitéz Mihály: A fogadástétel).

Lélekben azonban „Lilla” maradt: halálos ágyán azt kérte, hogy húzzák az ujjára a Csokonaitól kapott gyűrűt és a Költő verseivel és leveleivel együtt temessék el. Állítólag utolsó szavai A reményhez sorai voltak:

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!

(kép forrása: bal: Vasárnapi Ujság 1905., jobb: AI)

Hetényben sétálva őt láttam magam előtt: az asszonyt, aki a jelenben él a múltból, s néha talán felteszi magában a kérdést: mi lett volna, ha egykor szembeszáll a szülői akarattal és a „kóbor poétát” választja a biztos polgári jólét helyett. A verset szeretettel ajánlom Sárai Mónikának

Egy asszony néz ki az ablakon,

északra egy templomot lát:

parókiakert, néhány virág.

Egy élet, mely tisztel minden szabályt,

egy tiszteletes asszonyé, a biztonság…

Lehet-e több, amire kérheti sorsát?

Csak a nyáresti szél suttog lágy mesét,

a költőét és múzsájáét,

hogy ő volt Lilla, kinek a vers zenélt,

ki lírába zárva örökre fiatal marad

- csak ő öregszik, Júlia.

Már nem tudja senki sem, mi a titka,

hogy mit jelent titkos csintalan mosolya,

hogy egykor álmodott és élt,

mielőtt bezárta volna a tisztes polgárlét.

#Felvidék #Hetény #Csokonai #Lilla