A reggel hideg
az utca néptelen
régi szerelmek
emléke velem
fájón kísért
húsomba tép
a holt remény
olyan kemény
szeretetlenség
A reggel hideg
az utca néptelen
régi boldog ének
kongón holt üres
hirtelen érzéstelen
csak Te vagy velem
Istenem
aki szeret
benned szeret
a te karodat érzem ölelésben
Isten nélkül íztelen
nincs szeretet
üres lesz az örökre
Ölelj át kérlek
fiad a hűtlent
mást kérni nem érdemes
csak azt hogy szeress
teremjen bennem ölelésed
reményt és hitet
Uram, kérlek, légy velem!
A ház, mit kezem épített,
elveszett,
lakában más lakik.
- Te rendelted így:
az én kezem vet,
de az aratás másé leszen.
Nézzük, Te meg én,
a percemberkék
játszadozásait,
s kezed vállamra teszed.
A képet köszönöm Böősi Tündinek!