2021 Nagycsütörtökén elment közülünk Berec Antal, írói nevén Moholi Tóni, délvidéki költő.
Életrajza röviden:
1952 január 21-én született Zentán, sok felé járt a világban de magát mindig Moholinak tartotta, nyugdíjasként is itt él – élt.
Toncsi barátunk Vegyészeti technikumot végzet mégis a becsületes foglalkozása kőműves és ács. „Nagy családban” nőt fel, sokan voltak testvérek, amelyek ma már szétszóródtak a világ minden tájára. Sokáig és sokan a foci pályáról ismerték Moholon és Adán.
Megjárta Ausztráliát, ahol Puskás Öcsivel – a legendás száguldó őrnaggyal is ismeretséget kötött
mégis ma már több mint ezer vers szerzője (jóval felül – nem tudni pontosan), amelyeknek jó részét fakéregre írva is teszi - tette! Szobái falán alig van hely újjak számára. Néha napján Moholi Tóniként a Facebook oldalain is megosztja velünk szerzeményeit!
Versei közt megtalálhatók a szerelmestől a balladákig sok minden. Főleg magyar nyelven ír, de vannak szerb nyelvű versei is.
Sok versében Moholról (de Adáról is ír), azok lakóiról, mindennapjairól, a múltról és a jelenről ír. Mellbevágóan felismerhetők falunk, eseményei, tájai:- Kutyahegy, Oncsa, Liboda, Tisza, a moholi nagyúton levő (volt) csárda… stb., de az emberek hétköznapjai vagy egyes családok szinte a szemünk előtt lebegő történetei. Verseiben ismerünk saját magunkra, barátainkra, a szomszédainkra, a környezetünkre
NESZE SEMMI FOGD MEG JÓL – nekem ez a verse az igazán „tónis”:
Viharraltépett szárnyakkal közelít,
újra az útját veszített szebb jövő,
úgy látom így előbb ér ide a vég
s arra jóval több lesz majd a vevő.
Nyüzsög itt öreg,kimustrált a rongyos,
betegen,szegényen senkinek nem kell,
nincs már pénze,se pipája se dohánya
s fárasztóbb nékik az éj,mint a reggel.
Bánatkönnyeiket nem lehet látni,
mert ők sokan a szívükből sírnak,
üres a szobájuk az udvaruk az ágy,
leírottak és segélyt hiába is hívnak.
A ''Nesze semmi...''politika bugyog,
minden gondolatom a gonoszt üti,
talán kellene szólni is már valakinek,
mert a csend tüze a gyalázatost fűti.
Sajnos vezető atyáink felvilágosultak,
most derült égből jön a bú s háború,
ők boldogan dőzsölnek,páváskodnak,
nekünk asztalunk üres,létünk szomorú.
Minden apróságnak is van életmesélye,
születik,fejlődik,szenved,majd meghal,
csak nem mindegy kivel él s kit szolgál,
lelke van,nem fű,fa,se bús zene sem dal.
Elragadott a lealázás,leértékelés árja,
zöld ágon fonnyadó gyümölcs lettem,-
máskor csak az érett hullott le a fáról,
de az életnedv ízeit is már elfeledtem.
A bőség oly vonzó illatú kosarából is
csak szüleim családi asztalánál ettem,
s az élet langyos örömperselyéből se,
már rég óta semmi jót se nem vettem.
Nagy örömárnyék felé haladók serege,
lezárt szemeikkel menetel mellettem,-
egy ilyen egész életen tartó vihar után,
már szivárványt sem várhatok felettem.
A készet letépik,eladják,az árát elviszik,
az ilyen fajta élet stigmáival teli lelkem,
készül feladni minden szélmalomharcot,
már kimerült s nem küzd már mellettem.
Ezután itt már több tűz nem éghet,
mert az innen újra minden élőt elűz,
utána jönne a bűz az elviselhetetlen,
majd szabó,ki tűjébe régi cérnát fűz.
Tengernyi év múlott el már gyászban,
ideje lenne a csúnya múltunk dacára,
embert találni,ki a kicsi palántánknak,
asztalról boldog mosolyt tűzne arcára.
A termés sajnos messzire hullott a fától,
gyermekerővel szorított ökölre,karokra
nagy teher hárul,csalás,lopás,hazugság...,
s nincs elég éber szem az új vandálokra.
Szavaznák újból újra Hazám,ha tudnám,
hogy öledben megvethetném örök ágyam,
akkor a szívem gyeplőjét hiába cibálná,
már sok örök nyugovóra csábító vágyam.
Elhervadt most itt körülöttünk minden,
ide többé nem nyúl le őszinte segítő kar,
sok mindent ellep az őszülő avar a bánat
és jön a hazug,aki a mély sebeinkbe mar.
Barátomra, Tónira ezzel a verssel emlékezem, halálhíre hallatán írtam:
Nem voltál művész, ki csak műveiben élt, de szavaidnak életed adott ízt és értéket.
Nem voltak világmegváltó terveid csak azt a kis sarkot, ahol éltél, tetted szebbé, teljesebbé, s így a világ lett értékesebb.
Hangod nem volt hangos, szelíd szavakat vetettél papírra, mégis a csendes bölcsesség világot körbeért.
Emberként elmentél, életed véget ért, lelked Istennél, díjad a teljesség, de műveidben még velünk élsz, mert csak a test hal meg, a szó örök.
Berec Antal művei, Török Tünde hangján ide kattintva érhetők el: