Jézus emberré lett, vállalta a hasonlóságot halandó énünkkel – de vajon mi tudjuk-e vállalni, hogy hasonlóvá váljunk hozzá? Pedig ő új parancsot adott nekünk: “Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.“, azaz legyünk Hozzá hasonlók a szeretetben. Ez legyen nagyböjti utunk célja.
A tükörbe nézek, és Téged látlak Jézus.
Fiatalabb voltál mint én, mikor a földön jártál, hajadat most mégis őszesnek képzelem.
Talán Neked is fekete, göndör hajad volt, mint nekem, talán a Te arcodra is ugyanolyan ráncokat szántottak a világ gondjai, mint az enyémre kicsinyes életem.
Úgy képzelem, Neked is zöldes-barna volt a szemed, orrod íve, mint enyém, talán ajkaid is húsosak voltak, mint nekem.
A tükörbe nézek, és Téged látlak Jézus.
Nem talállak aranyozott freskókon, nem a képes Biblia lapjain, sem mozifilmek szívdöglesztő főhőseinek vonásain.
Nem, mert érzem: olyan voltál mint én, hisz értem jöttél a földre, nem a világ, az én bűneim terhét cipelted, kereszted ettől volt nehéz.
És szeretném, ha így látna minden ember.
Nem mint a magasban trónoló glóriás isten-királyt, hanem mint embert, ki mindenkihez hasonló lett, ki mindenkiért külön eljött e világra, ismerve munkát és szenvedést, kicsinyes létünk mindennapjait.
Ki felvette testünket, szemünkkel nézte a világot.
Szeretném, ha mindenki, ki reggel fáradtan a tükörbe néz, téged látna ott, és tudná, hogy csak érte jöttél el.
És utána egész nap mosolyod viselné, cipelve saját keresztjét.