Ki tudná felsorolni a vesztett csatákat, a nemes és névtelen hősöket, kik vesztett ügyekért áldozták életük?
Ki tudná leírni, mi volt utolsó szavuk, merre szállt végső gondolatuk, s tudták-e miért kell halniuk?
Ki tudta volna megjósolni, hogy-e a nép, mely annyiszor küzdött hasztalan, melynek alig volt győztes háborúja, egy gyászos évszázadban mégis fennmarad?
Fennmarad és emlékezik. Fennmarad, mert emlékezik. Kopjafaerdőt ültet vesztett csatatereken, s emléktáblákból kövez utakat.
Emléket arat, s jövőt vet, újít templomot, s épít iskolát, mert Paláston veszthetett csatát, de mint e szelíd dombok hullámai hoz a sors győzelmet vereség után.
Paláston át az út Egerbe vezet, s délről ide visszatérek, reményért, erőért, mert a szó és hit itt még magyar, hogy lássam: nem mások, hanem mi vagyunk sorsunk urai, hogy erősebb törvény a „lehet”, mint a „kell”.
A palásti csata 1552. augusztus 10. és 11. között zajlott le, bővebben ide kattintva olvasható a csatáról.
Comments