top of page

Látogatóim száma

  • Szerző képeRozványi Dávid

Az Alföld Katedrálisa (Kunhegyes)

Frissítve: 2023. nov. 30.



Büszkén áll az Alföld síkja felett, két torony, mely Istent hirdeti, s a népet, mely nagyot álmodott, Kunhegyesnek hatalmas templomot.


Büszkén áll a két torony, mint két kőtábla, melyre törvényt Isten ujja írt, mint két testamentum, mely összetartozik, ahogy a magyarság és a hit, mert e templomban akkor szólalt meg Isten szava, mikor nemzetünkre csillant a szabadság hajnala.


Hatalmas a templom, mely mindent befogad, s mindenkinek menedéket ad, ki e világban az életet s a hitet keresi.



A kunhegyesi templom arról híres, hogy az ország második legnagyobb református temploma, azonban hiba lenne, ha csak azért akarnánk felkeresni, mert valamilyen rekorddal bír: sokkal fontosabb az a béke és hit, ami ide betérve átjárja az embert. A templomot 1841-ben kezdték építeni, Homályossy Ferenc és Hild József tervei alapján, és 1848. november 28-án tartották benne az első istentiszteletet.

A méreteiről érdemes elmondani, hogy 5 000 ember befogadására képes, mivel, a protestáns hagyományokhoz híven 3 dimenzióban helyezkednek el a hívek (míg a katolikus templomokban a hívek egy szinten helyezkednek el, a protestánsokban a karzatokra is felmehetnek). Az ötezres befogadóképesség ma már soknak tűnik, de érdemes figyelembe venni, hogy a tervezése idején, (1840-ben) 7182 református élt a településen.

A templomot építészetileg a nyílt, világos, átlátható klasszicista terek jellemzik, érdemes bejárni valamennyi karzatot, hogy a teret minden irányból megcsodálhassuk – és ha Jézus hitében élünk, mondjunk egy imát.


83 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page