A köztéri szobrászat különleges műfaj: az alkotók a háttérben maradnak, méltatlanul keveset beszélnek róluk, de műveik mindennapjaink részévé válnak, hangulatot adnak a településnek. Mintha a Boldogságboltban azt kérték volna, hogy műveik legyenek ismertek, s ezért cserébe saját hírnevüket adták cserébe.
Ha elkezdem sorolni a műveket: Kiskirálylány, A Dunánál (József Attila szobra), Apor Vilmos, Négy évszak, azt hiszem, mindenki érti, mire és kire gondolok: Marton László (1925-2008) alkotásai lelket adnak a térnek. Hogy elmondhassuk, hogy láttuk művei jelentős részét, nem lenne elég bejárni a magyarok lakta településeket, a világot kellene célba vennünk - vagy ellátogatni Tapolcán a Marton László Emlékmúzeumba. Ha nem is a teljes életművel találkozhatunk ott, mégis, átfogó képet kapunk róla. Sőt, valamivel többet is: amíg a köztéri szobrokat csak bizonyos szögből láthatjuk, egy eltolt síkban, addig az Emlékmúzeumban körbe tudjuk járni minden irányból. Ahogy máskor csak Isten, az alkotó, vagy egy madár láthatja.
Miközben végig kalandozunk a szemünkkel a szobrokon (szándékosan nem mondok maketteket, hiszen ezek is teljes értékű alkotások), érdemes felidézni a művész gondolatait:
„A jó művészi produktum önmagáért beszél. Sugárzása van, lebilincsel, nehéz tőle megszabadulni. Mindezt tudva, abban a reményben dolgozom, hogy nekem is sikerül az utókorra egy pár jó munkámat hátrahagyni. Biztos vagyok abban, hogy az idő csak azt menti meg, aminek vonzó ereje van. Az olyan munka, ami taszít, az elveszik.(...)
A köztéren elhelyezett szobrok tömegekhez szólnak. Igyekeztem a mai értelmezéssel a nagy kultúrákból azt a formát (realizmust) átmenteni, amivel közérthetővé teszem magamat és a művészet folyamatosságában egy láncszem lehetek. Az ilyen realizmus mindig is életet, erőt adott a művészetnek. Munka közben receptet senki sem ad, mi módon szülessen jó szobor, egy-egy alkotás minőségét műszerekkel mérni nem lehet.
A művészi produkció elsősorban tehetség dolga. Megítélésénél, ha van vonzóereje, a kíváncsiskodót csak nehezen engedi el. Ez a jelzés a legjobb bírálat a minőség megítélésére."
„A művészetet egy ponton túl nem lehet elemezni, mert úgy járunk, mint amikor kezünkbe veszünk egy pillangót, hogy közelről vizsgáljuk meg, közben ujjaink között szétporlad a lepke szépsége. A művészetet magyarázni lehet, de megmagyarázni lehetetlen. Ahogy Goethe szerint is, a Művészet a kimondhatatlan tolmácsa.”
Néhány gyakorlati tanács: Június 15. - augusztus 31. között, Kedd-Vasárnap: 09.30-17.30, Hétfő: zárva. A galéria az év további részében telefonos egyeztetés szerint látogatható. Érdemes legalább 1,5 órát szánni az Emlékmúzeum megtekintésére.
Comentários