Révfülöp kedvenc pihenőhelyeink egyike az északi parton: kellemes korzó, üde park, hangulatos móló… Valami megfoghatatlan békebeli hangulat járja át az embert: minden igényes, de nem rontja meg a tömegturizmus. Ahogy kiültünk a mólóra és néztük a Balatont, úgy éreztük, hogy a világnak nincs más dolga, mint hogy békés és boldog legyen, s ezen kötelezettségét híven teljesíti is.
Az idilli hangulatot csak egy emléktábla „zavarja” meg az egykori hajóállomás falán: „Azon bátor hajósok emlékére, akik életük kockáztatásával 1945. március 25-én elsüllyesztették a TÜNDE és KELÉN hajókat, ezáltal lehetővé vált azok gyors helyreállítása a felszabadulás után”.
A történet alapja a háború kíméletlen logikája: a tervezetten visszavonuló haderő megpróbálja tönkretenni a feladott területek infrastruktúráját, hogy ezzel is lassítsa az ellenséges erők közeledését. Vasutak, utak, hidak, távközlési és energiatovábbítási hálózatok esnek áldozatul az ilyen műveleteknek – Révfülöpön azonban voltak, akik ellentmondtak a pusztítás logikájának. Nézzünk utána a történetnek!
1945. március 6-án indította meg a német haderő utolsó támadó hadműveletét a világháborúban, a „Tavaszi Ébredést” (Frühlingserwachen). 140 ezer katona, 700 harckocsi indult meg, hogy felszabadítsa a Dunántúlt – a szovjet ellentámadás hatására azonban március 16-ra összeomlott a hadművelet. A háború fanatikusain kívül mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a III. Birodalom elveszítette ezt a háborút. Ilyenkor a többség megpróbál meghúzódni, a bátrak viszont életük kockáztatásával is megpróbálják menteni, ami még menthető.
1945. március 24-én indult meg a visszavonulás nyugat felé, ezen a napon kapta meg a parancsot a 20. magyar gyalogoshadosztály folyamőrzászlóalja, hogy az összes hajót robbantsák fel a balatonfüredi kikötőben, azonban a zászlóalj parancsnoka megtagadta a parancs végrehajtását. A feladat így a német utászokra maradt, akik igazi német precizitással láttak neki a végrehajtásnak: nem elégedtek meg a fenékszelepek kinyitásával, hanem robbanószert használtak. A magyar hajósok a partról nézték végig az ítéletvégrehajtást… Tudták, ezután a Révfülöpön állomásozó Tünde és Kelén következnek.
Révfülöpön a németek már előkészítették a robbantást, de éjszaka a bátor hajósok kis csapata kievezett a hajókhoz, felvonták a lobogókat, eltávolították a robbanóanyagot és kinyitották a fenékcsapokat; azaz a hajók elsüllyedtek, de nem robbantak fel, így azokat a háború után újra szolgálatba lehetett állítani – a balatoni hajók közül egyedüliként. Reggel a kiérkező német utászok tehetetlenül nézték az elsüllyedt hajókat.
Két hajó menekült meg így: a Kelén, (vízrebocsátás éve: 1891) és a Tünde (1927), mindkét hajó még ma is szeli a vizeket. Érdekesség, hogy a Tündét három nap alatt sikerült újra úszóképessé tenni, a Kelén pedig 1946-ban kezdte újra szolgálatát - ez utóbbi a Balaton legöregebb, még ma is használt hajója.
Érdemes megjegyeznünk a hősök nevét, akik nem csak a felkoncolást, de felrobbanás veszélyét is vállalták:
Fejes Gábor hajóvezető, Bozóki Rezső gépész, Nagy György gépkezelő (Tünde)
Zsoldos Péter hajóvezető, id. Somogyi Gyula gépész, Móri István gőzkazánkezelő, Szabó Péter matróz (Kelén).
Ha leülünk a révfülpi stégen és csodáljuk a Balaton szépségét, emlékezzünk ezekre a férfiakra, akik nem pusztítással, de a pusztítás megakadályozásával védték a hazájukat.