Kicsiny ház a templom és községház között, somogyi dombokra kapaszkodnak házak, ahogy a mező virágot terem, ki ide betér, átjárja a béke zamata.
Kicsiny falu, kicsiny ház, neve, mint népének dallamos, közel a tó, s sok múltőrző rom, s éjente álmot vigyáz az örökmécs.
Ha csak turistaként írnám a bejegyzéseket, írnék a szelíd dombokról, a csendről, hogy csak 10 percre van a Balaton, a kulináris élményekről, hogy itt Lullán, a Koppány völgyének határán milyen jól éreztük magunkat, de ennél sokkal többet érdemel ez a falu.
Lullának csak 200 lakosa van, evangélikusok és katolikusok vegyesen, de ez a maroknyi lakosság is több, egymástól távoli településrészre oszlik el. Ha a klasszikus szociológia törvényszerűségeket nézzük, azt kellene mondani, halálraítélt település, már iskolája sincsen – de a helyszínen mégsem ezt látjuk: Lulla él.
Ahogyan a házak kapaszkodnak a domboldalba, úgy kapaszkodnak az itteni emberek is az életbe. A földeket megművelik, a réten lovak és tehenek legelnek, s aki nem a mezőgazdaságból él, az a közeli Tabon talál munkát.
Ami talán a legjobban megérinti az idelátogatót, az az itt lakók falu összetartozása, pedig a történelem itt is keresztülgázolt a falun: 1947-ben a faluból 15 sváb családot telepítettek ki, a helyükre felvidéki magyarok kerültek, a szocializmus alatt meg elindult a falu lélekszámának csökkenése: 1949-hez képest ma már kevesebb, mint harmadannyian lakják.
Mégis, a falu népe számtalanszor képest volt összefogni. 1983-ban, amikor elméletileg nem volt szabad templomot emelni, a falu felépítette katolikus templomát, s nem nézték ki evangélikus, ki „pápista”.
Az iskola megszűnt, a helyén ma protestáns imaház működik, az Evangélikus világtalálkozó (1984) alkalmából újították fel, s ekkor a katolikusok fizették vissza a kölcsönt: szállást adtak a vendégeknek.
A falumúzeum zsúfolással teli van emlékekkel: a paraszti élet tárgyai mellett egy berendezett iskolaterem is látogatható, ahol az elmúlt évtizedek talán össze használatba vett tankönyve megtekinthető, az iskola egyéb demonstrációs eszközei mellett. Vendéglátónk kezében igencsak jól állt a kiállított sodrófa, ami mutatja, hogy igencsak harcias menyecskék laknak errefelé. Mégis, a legmegrendítőbb tárgy a kiállításon egy régi, szikszalaggal javított harmonika… Lillának, az idegenvezetőnknek egy mese jutott eszébe róla: ez a történet élni kezdett bennem, s hamarosan én is elmesélem.
Valószínűleg Lulla sohasem lesz kiemelt turisztikai szempont, de aki békére vágyik és látni akarja, egy közösség életerejét, annak érdemes ellátogatnia ide, s a finom ételek és a csend élvezete mellett megnéznie a kiállításokat (mert nem csak egy van a faluban!) és elbeszélgetnie a lakosokkal. Lélekben gazdagabb lesz.
Bővebben: https://www.lillalulla.hu/
Comments