Jól tudták az egykor éltek, templomban Istent érint a lélek, tornyának el kell érnie a mennyet, ezért rakott egymásra sok követ, hívő lélekkel, kérges tenyérrel, a falu népe.
Októberi éj van, már nem zümmög az Üdvözlégy Mária, nem sorolják a szentolvasót. Sötét van, egyedül vagyunk, csak örökmécses fénye vigyázza Isten otthonát.
A templomtér
A templom, hová mindenki betérhet, terhét Isten elé tegye, szívét átjárja a csend, fáradt lelke felüdül, de engem hajt a vágy, hogy megérintsem Istent - tovább megyek.
Kórus
Öreg csigalépcső visz a kórusra fel, szúette fa, évszázadok léptei koptatták simára, ahogy oszlopát érintem, sok Istenhez tért egykor élt lélek fog velem kezet.
Mint ki hitét mélyebben éli meg, látom a kórusról eddigi életem: ott fenn másképp zeng a dal, hullámzik bennem elnémult orgona, a hit házának új zugait járom be, festett szentek arcát szinte érinthetem, boldogság és szabadság visszhangzik lelkemben.
Mert ki átlépi köznapi hitét, boldogabb és szabadabb lesz, hiszem.
Tetőtér
De ki tovább keresi Isten arcát, új utakra téved. A toronylépcső vaskapu zárja el, kulcsát keresni kell, csak a csökönyös hit nem adja fel, keresi az utat, melyen továbbmehet.
Feltárul az ajtó, újabb titkos lépcső, magasra fel, oda, hol már kevesebb a szépség. Nincsenek aranyló festmények, fényben ragyogó ablakok, csak gerendák, csak meztelen kő.
Mi lentről festett, mennyet idéző aranyló boltív, innen csak szürke kőkupola, szem nem nézi örvendezve, mégis megérint az erő, a szellem, mely Istennek kőből, fából, hitből hajlékot emel.
Félúton járok talán, elhagytam gyermeki hitemet, már nincsenek tarka, kedves színek, és még Istent sem értem el, de tudom, az út hozzá vezet.
Toronybelső
És a lépcső még tovább vezet, fel, hol már nincsen fény, hová lépünk, tapogatni kell, ki félrelép, könnyen nyakát szegi
– mégis: ott fenn a torony csúcsán a kereszt, mely eget s földet összefűz, hogy megérintsem, a vágy nem ereszt.
Mert tudom: ki bátor, azt nem rémíti a torony magasa, nem rémíti, hogy elhagy aranyló fényeket, mert tudja: az új szépség ezerszer szebb.
Ott fent a kereszt, a templomtorony magasán, az októberi sötét éj felett. Mindörökre: nem érem el sosem, mégis kezemben érzem.