Láthatatlan angyal száll felettünk, félelmet kavarnak szárnyai rettegés-lakattal zárja szíveink.
Nincs vigasságunk se baráti ölelés, régi fénykép szabadságot idéz s nem tudjuk, meddig és miért…
Vádolnak régi mulatott böjtjeink, áldástalan húsvéti lakomák, a nyár csábító örömtáncai, a be nem járt erdők, s hegyek, mások meg nem hallgatott szavai.
Számoljuk a hullámokat: nem tudjuk mi vár ránk s azt sem tudjuk, félelmünkben mivé leszünk megmarad-e emberségünk - megmarad-e hitünk?
Más ez a böjt, mint a régiek: nem hústól, de egymástól tartózkodunk, a vírus mér ránk penitenciát.
Mégis: zárt ajtók mögött, maszkálarcot viselve, hangos keservek és halk imák után, fojtogató nagyszombati csend útján tört lelkünk Húsvétra vár hogy szabadon kiálthasson Kirjét s Alleluját.
Mert várni kell, őrizni a lángot hordozni a látható s a láthatatlan láncot: mert nincsen böjt mely nem terem Húsvétot.
A képet köszönöm Ozsvárt Gábornak! Ide kattintva csodálhatók meg további képei is