Légy áldott, Jézus, a Nagycsütörtökért!
Talán az előttünk álló kín, mindig nagyobb, mint maga a szenvedés.
Csütörtökön felkeltél, élted a napot, mint a sok ünnepre készülő tudatlan, némán hordoztad várt keresztedet, nem szóltál senkinek, fekhelyed vissza hiába vár.
Nem látta senki félelmed, s kétségeid, hisz nem csak Isten, ember is voltál, test börtönébe zárt.
Gyengeségünk részeddé vált, kísértett a „ha”, hogy bármikor kiléphetsz, mégis győzött a „fiat volutas tua”
Légy áldott, Uram, a Nagycsütörtökért!
Hisz nincs nagyobb szenvedés, mint annak kínja, kit legjobban szeretünk.
Ahogy én állok néha tehetetlenül gyermekem betegágya felett, Te úgy nézted, fenn a mennyekben, hogy Fiad ellen forr a gyűlölet:
a szatócs, s a főpap (mind hű, s becsületes férfiú, kik állandóan Rád hivatkozának), halálát tervezik.
Küldhettél volna ezer angyalt, kik elsöprik kicsinyes szennyeink, s megszabadítják szeretett Fiad, de csak egyet küldtél, ki letörli könnyeit.
„Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette”
Légy áldott, ezernevű Lélek, a Nagycsütörtökért!
Mert tudtad, e három nap Jézusé, neked még várnod kell 53 napig.
Csúnya prímszám, hosszú idő, nem oldja semmi sem, mégis, tervébe illeszti az Isten.
Csak vártál, áldott Lélek, némán, hisz tudtad, szívünkhöz majd az a seb vezet, mit a dárda Jézus oldalába vág.