Nagykárolyban otthont álmodnak a házak, dicső múlt helyett békés jövőt. Hőse a békeszerző, s nem a hadvezér[1], ki háborút békére cserélt, s kastélya sem kevélyen áll, hanem fényli a harmóniát.
Nagykárolyban otthont lel a lélek, a szellem kényelmes fotelben elpihen, álmodik életet, álmodik szerelmet, hitet, mely mindent éltet s életre kelt, őszi csendben, tavaszi napfényben kastélyfák béke-ölelésében.
Nagykároly, nekem indulás és cél,
egy város, mely örökre bennem él,
mint csók és keresztvetés,
botlás és újrakezdés,
biztos jelen és távoli remény,
Isten általi életteljesség.
[1] utalás Károlyi Sándorra (1669-1743), aki a Rákóczi-szabadságharc után szatmári békében (1711) a szabadságharc céljainak jelentős részét elérte
A cím utalás "Élettánc III. És mégis..." c. regényemre, amiben a várost részben Nagykárolyról mintáztam.