Mint mikor arra jársz,
hol egykor vesztett szerelmed ölelt,
olyan a templom Nagypénteken,
keresztút után, szertartásra várva.
Az oltár díszeitől megfosztva már,
a Szentség belőle eltávozott,
a Keresztet még lepel fedi, személytelen…
Minden reménytelen, üres.
Harangszó sem hirdeti az időt,
a semmibe oldódik semmi voltom…
Mégis:
a kereplő rút hangja figyelmeztet:
nincs vége még!
A fájdalmakra új fájdalmak jönnek,
a szenvedésen a halál kacag…
De a mélyben ott éled a remény!