Ne sirasd, mit nem ígér e hajnal:
ad majd mást helyette a felkelő nap.
Hűségessé válhat még a hűtlen,
a balga vándor útját felismeri,
de a nyúlszívű mindent elveszít,
ki szeretni fél, nem lesz sosem egész,
ki gyáva útra kelni, nem ér célt sosem.
A múlt árnya az éjszakába hull,
kit elfeledtél, újra megjelen.
Ilyenkor felmerül bennem még a kérdés: Isten vagy a sors küldte ránk a vészt: hogy Istennel küzdjek, nem vagyok Izráél[1], de nibelung[2] sem, hogy a sors előtt letegyem fegyverem.
Csak az marad magára, ki élni fél, a bátor és a tiszta, meglátja, mi szép.
[1] utalás Jákobra, aki megküzdött Istennel: Teremtés könyve 32,23-31. [2] a törpék a germán mitológiában
Talán Isten legnagyobb ajándéka, amit az írásaimért kaptam, hogy értékes embereket ismerhetek meg általa, s ezek egyike Marianna, akit büszkén nevezek a barátomnak. Ma reggel (2022.06.17.) Török Tünde megosztott egy videót, s Mariannal beszélgetni kezdtünk alatta, s az ő szavai, gondolatai, személyisége, világlátása inspiráltak arra, hogy megírjam ezt a verset. Kép: Kovács Marianna