Szegény Szent Péter gondterhelten vakargatta a fejét. Az évezredfordulóra parancsba kapta, hogy intézkedjek azoknak az ügyében, akiknek az ügye a purgatóriumban ad acta került; akik már hosszú évszázadok óta várták, hogy döntsenek felettük: mehetnek-e a mennybe, vagy még tisztulniuk kell. Szegény Apostol napokig lehorgasztott fővel sétálgatott a Mennyek Kapuja előtt, mikor Jákob ősapa éppen arrafelé járt:
- Adjon Isten, Péter! Miért vagy olyan szomorú?
- Hát hogyne lennék az, amikor el kell döntenem, hogy a Purgatóriumból ki mehessen át a Mennybe? Én csak egyszerű halászember vagyok, hogyan mondjak ítéletet szerencsétleneken, mikor magam is bűnös és esendő ember voltam? - Tárta szét a kezét Péter.
- Egyet se bánkódj! Ítéljék meg ők saját magukat!
- Hogyan gondolod?
- Nézd, okosnak kell lenni. Mi lett volna belőlem, ha nem csapom be az apámat és a testvéremet? Azt mondom neked, tedd próbára őket: aki kiállja a próbát, menjen a Mennybe, aki nem, az még hadd tisztuljon kicsit.
Péter szeme felcsillant:
- És mi legyen a próba?
Jákob a szakállába nyúlt, mint mindig, amikor ravaszkodni kezdett és elmesélte a tervét…
Péter másnap reggel maga elé gyűjtötte az érintett lelkeket és imígyen szólt hozzájuk:
- Eljött az igazság napja! Ma mindegyikőtöket próba elé állítalak, s aki azon megfelel, beléphet a Mennybe! - Ezzel elővette nagy, vastag könyvét, rámutatott az egyik lélekre: - Gyere ide, fiam! A feljegyzésekben az áll rólad, hogy nagy tudós voltál, hitszónok, de nem voltál tekintettel az emberi gyarlóságra, túl keményen ítéltél meg mindenkit. Az ügyedet előterjesztő angyal azt írta a jelentés végére: ha csak egy bűnt elkövettél volna, üdvözülhetnél. Nos, fiam, a próba a következő: visszaküldelek Názáretbe, Krisztus Urunk halála után húsz évvel, s meg kell keresned Máriát, Jézus anyját.
- Ennyi az egész? - Szaladt ki a jobb sorsra érdemes hitszónok száján.
- Igen. - Válaszolta az Apostol. - Egy angyal visszavisz az időben, annyi időt kapsz, amennyi csak kell. Ha úgy érzed, megtaláltad, vagy ha feladod, az angyal visszahoz ide. És ha megtaláltad, megszabadulsz.
Mikor befejezte, az angyal felkapta a lelket. Néhány óra múlva tértek vissza: a tudós lehorgasztott fejjel áll Szent Péter előtt.
- Nem találtam meg… Pedig végignéztem minden lakást, minden otthont, hol ragyoghat a szentség fénye, hol szól az angyalok kara. De sehol sem láttam. Utolsó kísérletként elkezdtem kérdezősködni az utcán járókat, hol lakik Mária, először nem értették, mit akarok, de aztán felragyogott az arcuk: igen, Mirjam, igen, Mariamme, tudjuk hol lakik. Mindenki másik házra mutatott, mindegyiket végigjártam, de egyik házban sem találtam Isten Anyját, csak ráncos öregasszonyokat. - Mondta, s szomorúan visszatért a purgatóriumba.
Másodszor egy lovag került sorra, ki egész életében a pogányok ellen harcolt, senkinek sem kegyelmezve. Az angyal őt is elvitte, de estére dolgavégezetlen hozta haza: a lovag nem találta azt a fényes palotát, ahol a Mennyik Királynőjének lakni illene. Csupa viskót talált, egy-kettőbe belenézett, de mindegyikben csak koldusasszonyok laktak.
Harmadszorra egy művész indult útnak Názáretbe, a maga korában híres festő volt, templomok százai dicsérték keze munkáját, de a szent asszonyokat mindig azon közhasználatú hölgyekről mintázta, kikkel éppen akkor estéit töltötte. Magabiztos volt, hisz, hogy ne ismerné meg azt az arcot, melyet egész életében ábrázolni próbált.
Néhány óra múlva megtörten tért vissza, hiszen egyik arc sem idézte fel azt a ragyogó, tiszta, fiatal szépséget, melyet keresett.
Szent Péter sorra tette próbára a lelkeket, de egyik sem találta meg a Szűzanyát. Végül egy hórihorgas öregúr maradt, aki szemmel láthatóan nem igyekezett sorra kerülni, de a Mennyek Kapujának Őre elől nem tudott elbújni.
- Nos, fiam, neked is meg kell próbálnod.
- Köszönöm, de ha lehet, én inkább lemondanék erről a próbálkozásról.
- Miért? - Húzta fel szemöldökét az Apostol.
- Hát… Én annak is örülök, hogy kegyelemből nem kárhoztam el, hogy csak a Purgatóriumra ítéltettem. Attól félek, ha valaki előveszi az ügyemet, ebből még pokol lesz.
- Miért, mi voltál fiam?
- Könyvtáros. - Felelte a megszólított kicsit habozva.
- Neved?
- Giacomo.
- Milyen Giacomo?
- Giacomo Girolamo Casanova. - Sütötte le a szemét. Szent Péter értetlenkedve nézte a könyvét:
- De ide az van írva, hogy kalandor és nőcsábász…
- Fiatalabb koromban valóban nem éltem példamutató életet. Érti már, hogy miért félek attól, hogy valaki utána néz az ügyemnek?
- Mindegy, itt van a neved, adnom kell neked egy lehetőséget. Ne ess kétségbe, látod, ha nem sikerül, látod, másnak sem ment. - Próbálta meg vigasztalni az Apostol a kivénhedett világfit.
A következő pillanatban már csak azt látta, hogy az angyal felkapja és a múltba ragadja. Péter leült az asztalhoz, hogy amíg visszatér ez a bűnös lélek is, megírja a jelentést a napi munkájáról. Legnagyobb meglepetésére fertályóra múltán már újra ott állt előtte Casanova.
- Nos, fiam? - Kérdezte meg.
- A főutcán a tértől visszafelé a negyedik ház jobbra. Jól mondtam, Főmagasságú Uram?
Péter hitetlenkedve nézett rá:
- Valóban… Pontosan. Hogy sikerült megtalálnod, amikor nálad sokkal bölcsebb és igazabb emberek sem találtak rá?
- Hát… - Kezdte mesélni az egykori kalandor a történetet. - Nem volt nehéz. Tudja, Uram, fiatalkoromban számtalan embert ismertem meg…
- Nőt. - Pontosított az Apostol.
- Igen. És végül rájöttem arra, hogy ami a szemnek tetszetős, azt az idő semmivé teszi. A külső szépség csak illúzió. A cifraság, a púder lekopik. A vagyon, a pénz elvész. De a csoda, az igazi, amit szeretni és szolgálni érdemes, a mélyben lakik. Ami a kilók és az évek számától független. Nem volt nehéz dolgom, csak végigmentem a városkán, és amikor az egyik öregasszonyhoz értem, igaz, ráncos volt, hajlott, de megéreztem ezt.
- Ebből már tudtad, hogy ő Mária?
- Valami újat éreztem mellette. Ez volt az első nő, akit bár csodáltam, nem akartam birtokolni.
- Fiam, most már megnyílik előtted a Mennyeknek Országa. De hadd jegyezzem meg, hogy azért sokat kockázattál: mi lett volna, ha még sem Ő az?
- Uram, biztosra mentem. Bemutatkoztam Neki és elmondtam ki vagyok.
- És? - Kérdezte őszinte kíváncsisággal Péter.
- Vajon rajta kívül lett volna még valaki, aki hajlandó szóba állni, egy magamfajta öreg bűnössel? És amikor vízzel is megkínált, már biztos voltam a dolgomban…
És ezen az esetén egy lélek a Purgatóriumból átkerült a Mennyeknek Birodalmába.
Comments