Első művem, a „június 4. - Trianon” melynek elkészültét, 2009. november 9-ét írói születésnapomnak is tartom, hatalmas vállalkozás volt: megpróbáltam megfogalmazni, hogy mit jelent Trianon a magyarság kollektív tudattalanjában, több, mint ezer évet fogva egybe. A mű elkészülte után úgy éreztem, hasonló művet alkotni már képtelen vagyok, kevesebbel meg nem lenne szabad megelégednem, s a versnek külön rangot adott, hogy első versbemutatóm Sydneyben volt. Örömmel figyeltem, hogy a vers Ausztráliától Magyarországig hogyan kel életre, de nem gondoltam arra, hogy folytatnom kellene a versírást.
Isten útjai azonban kiismerhetetlenek: a vers által megismertem Pocsai Ildikót, aki nem csak a jelenlegi határokon belül, de a Délvidéken is először keltette életre műveimet. Ildikó azonban nem hagyott nyugodni, s rávett, hogy folytassam a versírást, s írjam meg neki Szent István ünnepére a következő, szintetizáló művemet. Bár elsőre nemet mondtam, de Ildikó kitartó kérésére végül nem tudtam ellenállni, s megírtam „Békési Szent István” és ennek folytatásaként a „Békési Szent István – záró könyörgés” c. verseimet, melyek azóta is életre kelnek Szent István ünnepén (a „Békési” szó a címben Békés városára utal, amelynek közösségének írtam e verseket).
Aki ismerte Ildikót, tudja, hogy embersége és ereje csodálatos volt. Sok művészi tervünk volt még, amik mind értelmetlenné váltak, amikor az Úr magához szólította. Sokszor hallottam azóta is előadni ezeket a verseimet, de azt a teljességet, amit az ő előadásában éreztem át, egyszer sem tudtam átélni. Sajnos az eredeti előadásról csak egy viszonylag rossz minőségű felvétel maradt fenn, ezért idén megkértem Török Tündét, hogy keltse újra életre ezt a több, mint egy évtizedes művet. Tünde előadói készségét mindig is a legmagasabbra értékeltem, de amikor meghallgattam a felvételt, hasonló csodát éltem meg, mint egykor Békésen Ildikóval.
Amikor utána a barátaimmal is meghallgattam, egy angyal ült le közénk: a felvétel 14 perce alatt lélegzetvisszafojtva figyeltük Tünde előadását. Azokban a percekben határoztam el, hogy új művet kell alkotnom, ezúttal 1956-ról, s ahogy egykor a „június 4. - Trianon”-t Andi gondolaihoz illesztettem, a „Békési Szent István”-t Ildikóéhoz, most Tünde hangjára kell megírnom a harmadik nagy versemet. Mivel Tünde már addig is, több, mint 100 művemet keltette életre, úgy éreztem, képes vagyok erre.
Az első kérdés az volt bennem, hogy vajon milyen legyen a vers váza? Kronológiailag haladjak végig az események során, vagy inkább az eseményeket átélők gondolatait fogjam össze? Végül egy sajátos megoldással ötvöztem a kettőt: kiemeltem minden nap egy-egy jelképes történését és azokhoz társítottam a kollektív tudattalan magyarázatát. Emlékszem, egy vidéki író-olvasó találkozóról vezettem hazafelé, s már letámadtak a gondolatok és nem hagytak nyugodni, pár kilométereként az út szélére húzódtam és lejegyeztem egy-egy versszakot. Néhány nap alatt összeállt a vers, s aztán Tündével egyeztettük a szöveget, hogy minél hitelesebb legyen az ő hangján, mintha a saját szavai lennének. Szeptember végére összeállt a végső változat, ekkor következett az „aprómunka”: a hivatkozások beszerkesztése (ez majd az olvasók számára nyújt segítséget), illetve a premier, a versbemutató megszervezése. Mivel a verset Tünde hangjára írtam, ezért természetesnek tűnt, hogy a deputáció Tiszaörsön legyen, s nagyon hálás vagyok Vona Tímeának és Tiszaörs közösségének, hogy ezt lehetővé tette.
Ha Isten megadja, ez a vers is önálló életre kel, s még sok helyen sok alkalommal kelti életre 1956 szellemét, mindig megemlítve Tiszaörsöt is. Szándékom szerint ez a vers csak 2022. október 21-én, a tiszaörsi bemutató után lesz elérhető honlapomon és Youtube csatornámon.
Az ünnepség végén egy mécsest fogok gyújtani Ildikó emlékére és egy szebb jövő ígéretére.
Adassék nagyobb dicsőség Istennek!