Szépség, rózsák, szegények, mily sokan viselik neved! De aranyozott szobraid felett, látjuk-e, ki voltál, az embert?
A kislányt, ki aranyba született, de anyját megölték gyilkos kezek, kinek dajkája magyarul dalolt, de asszonnyá nevelte messzi hon.
Szerettél férjet, s gyermeket, Isten arcaként a szegényeket, de Jézust mindenek felett.
Királyi ruhákban idézünk fel téged, miközben koldusként osontál éjjel, hogy gazdagsággá váljék szegénységed.
A csendet és a békét kerested, mégis ellentmondásnak lettél a jele, mert sorsod tükröt tart elénk: miért fontosabb a presztízs és a jólét, mint az, hogy éljünk egészen Krisztusért?